„Nyilván ez egy olyan variáció volt, amit a Kecskemét eljátszott ellenünk a hazai mérkőzésén is” – sopánkodott Dibusz Dénes, miután a Ferencváros hazai pályán sem tudta legyőzni a Kecskemétet az OTP Bank Ligában. A szombati mérkőzésen egy rendkívül vagány szögletvariáció alakította ki az 1–1-es végeredményt: Szuhodovszki Soma beadását Szabó Alex és Banó-Szabó Bence is átlépte, a nevető harmadik Horváth Krisztofer lett, aki a szituáció kimeneteleként első NB I-es gólját szerezte. Nem gyakran látunk ennyire látványos kivitelezést egy pontrúgás után, a megoldás értékét pedig talán az is növeli, hogy az újonc a négyszeres címvédőt tanította móresre vele.
A Dibusz által emlegetett őszi meccsen nem kellett sokáig keresgélni a figurát, hiszen a KTE mindössze egyetlen szögletet végzett el akkor (a Groupama Arénában is csak kettőt), azt a bal oldalról. Az elgondolás pedig szépen kirajzolódik – Szabó István egyébként az elvégzése előtt jelezte, hogy ez a variáció következik –, Szabó Alex és Vágó Levente mozog a rövidre, a lövés pedig ott Banó-Szabóra jönne ki, nyilván ballábasként az az ő szöge. Érdekes különbség még, hogy itt a lőni szándékozó játékos gyakorlatilag a tizenhatos előterében helyezkedik, míg a mostani mérkőzésen Horváth Krisztofer kis híján a kezdőkörből érkezett, mintha az elöl hagyott Marquinhos és Zachariassen levédekezését segítette volna.

Az őszi megoldás ennyire nem sikeres, a befele kanyarodó passz lelassul a tökéletesnek éppen nem nevezhető gyepen – lám, itt az élő példa, hogy ez a talaj nemcsak a Ferencváros játékát ronthatja el –, Szabó Alex pedig talán azt is érzékeli, hogy Amer Gojak számít erre a megoldásra. A KTE végül egyébként ebből a szituációból is nagy helyzetet alakított ki, pont Banó-Szabó beadása után: érdemes olyan figurát kitalálni, ami az esetleges második szándéknál is nyújt alternatívát.
(Az ominózus szöglet az összefoglalóban 0:19-nél látható)