Musorujsag
Élő Eredmények

Vécsei Bálint: A Leverkusent jól ismerjük, reális esélyünk lehet a továbbjutásra

Vécsei Bálint: A Leverkusent jól ismerjük, reális esélyünk lehet a továbbjutásra

m4sport.hu
A zöld-fehérek szeretnének úgy hazajönni a leverkuseni találkozóról, hogy reális esélyük legyen továbbjutni az El-ben a legjobb nyolc közé.

A német Bayer Leverkusennel találkozik a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga nyolcaddöntőjében, a magyar bajnok idegenben kezdi a párharcot március 9-én, a visszavágót március 16-án rendezik majd a Puskás Arénában. A klubelnök bizakodó a sorsolás előtt, Marco Rossit idézte, de a játékosok sem szomorkodtak a német csapat láttán.

Vannak jó emlékeink, hiszen hazai pályán nyertünk ellenük és az idegenbeli találkozón is felvettük velük a harcot, ráadásul volt egy gól amit nem adtak meg. De a nagy nevek mellett ha lehet ilyet mondani, a Levekusen az akit a legjobban ismerünk és reális esélyünk lehet a továbbjutásra” – mondta a közmédiának Vécsei Bálint azzal kapcsolatban, hogy a két klub a tavalyi kiírás sorozatkörében is találkozott egymással.

Ezen a szinten egyik csapat sem fogja lenézni a másikat, mindenki alaposan kielemzi a másikat. Jó, hogy ismerjük őket, fel tudunk készülni belőlük, ráadásul tudjuk, hogy milyen atmoszféra vár ott ránk, és úgy szeretnénk a hazai meccsen játszani, hogy reális esélyünk legyen továbbjutni” – tette hozzá a válogatott középpályás.

Véleménye szerint hátrány, hogy nincsen idegenben lőtt gól, így esetleg meg tudják őket lepni a németek, de felkészülnek erre is, szeretnénk, ha a második meccsen is nyílt lenne a továbbjutásért vívott harc.

Dibusz Dénes ferencvárosi kapus véd az Európa-liga csoportkörében, a G csoport hatodik fordulójában a Bayer Leverkusen ellen játszott mérkőzésen. MTI/Koszticsák Szilárd

Nem állítottam fel magamban kívánságlistát, úgy voltam vele, jöjjön aminek jönnie kell. Előnyös, hogy olyan ellenféllel találkozunk, akivel a tavalyi kiírásban kétszer játszottunk, mindkétszer szoros meccsen találkoztunk. Itthon meg tudtuk őket verni, ez kell, hogy egy kis önbizalmat adjon a csapatnak” – mondta a csapatkapitány, Dibusz Dénes.

Úgy gondolja, a visszavágót meg fogja határozni, hogy milyen eredményt érnek el kint, hiszen az ellenfél egy komoly nemzetközi rutinnal rendelkező csapat, több válogatott játékossal. Tisztában vannak vele, edzőcsere volt a Leverkusennél, így más stílusra lehet tőlük számítani, mint tavaly.

Bízunk benne, meg tudjuk mutatni, hogy a tavalyi szezonhoz képest tudtunk előre lépni. Nem sztárcsapat, de tudnak olyan szinten focizni, mint ők. Minden tudásunkra szükség lesz, ha szeretnénk továbbjutni. Ehhez fegyelmezett csapatjátékra lesz szükség. Akkor van esély, ha a csapat a saját karakterét a saját arcát viszi ki a pályára. Szoros meccsre számítok, lesznek lehetőségeink, bízom benne a sérültek visszatérnek, ami fontos lehet” – mondta a Fradi kapusa.

Jó élményeim vannak, pozitív élményeim vannak a stadionról, voltak bravúrjaim, a csapat is jól játszott a kinti találkozón, az egy jó meccsünk volt, előre mutató, hogy azonnal fel tudtuk venni a ritmust, a tempójukat” – mondta azzal kapcsolatban, mekkora előnyt jelenthet, hogy egy olyan stadionban lépnek pályára, melyet már ismernek.

 

Borítókép: Vécsei Bálint a Leverkusen-Ferencváros El-csoportmeccsen (Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel)

További tartalmak