Musorujsag
Élő Eredmények

Ferenczi: Hazai pályán ez vicc

Ferenczi: Hazai pályán ez vicc

m4sport.hu
A DVSC vezetőedzője a második félidei játékot dicsérte, a Puskás Akadémia trénere a csapatmunkát emelte ki, miután a Puskás Akadémia 3–1-re nyert a Debrecen vendégeként a MOL Magyar Kupa elődöntőjében. A hazaiak gólszerzője szerint ilyen szinten nem lehet így kezdeni egy mérkőzést.

A Puskás Akadémia már 30 másodperc elteltével vezetett Debrecenben, bő tíz perc után pedig már kettővel ment. Ferenczi János egy bombagóllal még a szünet előtt szépített, a második félidőben pedig hiába támadott többet a DVSC, a végén egy ellentámadásból a felcsútiak bebiztosították a négy közé jutást érő győzelmet.

Srdjan Blagojevic, a Loki vezetőedzője szerint az első tíz döntő volt, hiszen ilyen korán bekapott gólok után nehéz felvenni a ritmust és lelkileg is nehéz magához térni a csapatnak. A második félidőven azonban rendkívül elégedett volt, szerinte még annál is jobban játszottak, mint amikor több góllal nyernek.

Hornyák Zsolt, a vendégek trénere szerint a hozzáállás és a csapatmunka vezette őket sikerre, és bár a könnyelmű hiba után bekapott góllal megnehezítették maguknak a meccset, a végén „ésszel” játszottak.

„Hihetetlen ilyen szinten így meccset kezdeni, mire észbe kaptunk, 2–0 volt nem ide. Hazai pályán ez vicc…” – fogalmazott az M4 Sportnak a DVSC szépségdíjas gólját szerző Ferenczi János. „Utána kicsit összeszedtük magunkat, próbáltunk úgy játszani, ahogy elterveztük és jött is a gól. Félidőben próbáltuk rendezni a sorokat, de sajnos nem jött össze. Mentünk, mindent beleadtunk, viszont a végén kinyíltunk és megkaptuk a kegyelemdöfést.”

A 28 másodperc után betaláló Gruber Zsombor a felcsúti kezdéssel nagyon elégedett volt, de szerinte utána kicsit „bealudt” a csapat, kapott is egy gólt, a végén azonban egy kontrából be tudta biztosítani a győzelmet.

Az elődöntőben a Puskás Akadémia a Zalaegerszeggel találkozik, míg a másodosztályú Budafok a Vasassal játszik a döntőbe jutásért.

Borítókép: Artem Favorov és Ferenczi János a Debrecen-Puskás Akadémia kupanegyeddöntőben (Fotó: MTI/Derencsényi István)

További tartalmak