A 29 esztendős, 18-szoros chilei válogatott balszélső a török Gaziantep FK-tól érkezett a magyar rekordbajnokhoz – mint ismert, az alakulat a törökországi földrengések miatt visszalépett a hazai élvonaltól.
Noha Magyarországon február közepén véget ért az átigazolási szezon, de a természeti katasztrófa miatt a bajnokságtól visszalépő két klub, a Hatayspor és a Gaziantep játékosai külön engedélyt kaptak a FIFA-tól, hogy az átigazolási határidőktől függetlenül klubot válthatnak március 5-ig – ennek köszönhetően érkezett a Fradihoz például Mehdi Boudjemaa is.
A Ferencváros arról nem adott tájékoztatást a hivatalos honlapján, hogy hány évre írt alá az új szerzemény, a Gaziantep azonban arról számolt be, miszerint Ángelo Sagal kölcsönszerződés keretében távozott az együttestől.
Ángelo Sagal 2021 nyarán ingyen került a Gaziantephez, melynek színeiben azóta összesen 51 tétmérkőzésen lépett pályára, hat gólt szerzett, emellett kiosztott három asszisztot is. Sagal a jelenlegi kiírásban 15 bajnokin jutott szóhoz a Süper Ligben, ezeken két találat mellett két gólpassza volt.
A szélső értékét a transfermarkt.de piaci portál 1.3 millió euróra becsüli.