Musorujsag
Élő Eredmények

Hajnal Tamás: Csalódottak vagyunk, de nem úgy jöttünk le a pályáról hogy egy lehetetlen küldetés lenne a bravúrt megcsinálni

Hajnal Tamás: Csalódottak vagyunk, de nem úgy jöttünk le a pályáról hogy egy lehetetlen küldetés lenne a bravúrt megcsinálni

m4sport.hu
A sportvezető szerint a zöld-fehérek jól játszottak, kontrollálták a meccset, de ismét kiderült, ilyen szinten elég egy kihagyás, amit azonnal megbüntetnek.

A Ferencváros 2-0-s vereséget szenvedett csütörtökön a Bayer Leverkusen vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Hajnal Tamás, a zöld-fehérek sportigazgatója a találkozó másnapján az M4 Sport Bajnokok Klubja műsorában értékelte a csapat teljesítményét.

Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, mert a teljesítmény amit a csapat nyújtott, az a taktika amit az edző eltervezett, az nagy részben megvalósult. A kezdeti 10-15 perc nehézkes volt, de utána sikerült felvenni a ritmust, amihez nem voltunk hozzászokva, az elmúlt fél évben nem voltak ilyen mérkőzéseink. Érezzük, hogy több volt ebben a mérkőzésben, a végén a második gól kicsit soknak tűnik de egyáltalán nem úgy jöttünk le a pályáról hogy egy lehetetlen küldetés lenne a szurkolóink előtt a bravúrt megcsinálni” – mondta a sportvezető.

Elárulta, a lefújás után nem foglalkoztak külön a meccsel és a számokkal, jelenleg csak a Puskás Akadémia elleni hétvégi bajnokival foglalkoznak csak. A visszavágóval csak hétfőtől foglalkoznak, csütörtökig napról-napra készítik fel a csapatot. „Éreztük, hogy megvoltak a lehetőségeink, jól védekeztünk, jól zártuk a területeket, nem tudtak mögénk kerülni. Ezt jól mutatja, a két gól is két távoli lövésből született. A korai gól után tudták a játékosok növelni az önbizalmukat, tudtuk kontrollálni a mérkőzést, sok jó egyéni teljesítmény volt nálunk, Vécsei, Estiti a középpályán és a védelem is nagy mértékben nyerték meg a párharcokat. De ilyen szinten elég egy kihagyás amit azonnal megbüntetnek, míg az NB I-ben van lehetőséged javítani, korrigálni és helyzeteket kialakítani„.

A második góllal kapcsolatban elmondta, a szabadrúgás előtt szabálytalankodó Mmaeénak a sorfalban kellett volna állnia. A kipattanónál elsősorban az döntött, hogy támadó játékos állt ott, aki ilyenkor lassabban reagál, ha nem védő vénával rendelkezik, akkor csak néz, hogy mi fog történni. A sérültekkel kapcsolatban elmondta, valószínűleg senki nem épül fel a visszavágóig, bár Pászkánál látnak egy halvány esélyt erre. Ráadásul eltiltás miatt Botka is hiányozni fog a budapesti mérkőzésről.

Nehéz helyzetben vagyunk, és ezt is figyelembe véve a csapat óriásit küzdött, a támadók is óriási mezőnymunkát végeztek, onnan kontráztak, ami óriási energiát igényelt. ezt sikerült jól megoldani, de hiányzott azért egy Tokmac, egy Besic vagy egy Owusu, velük azért komolyabb fájdalmat tudtunk volna okozni, de ez van, ezzel a csapattal kell a maximumot kihozni” – mondta a sportvezető, aki külön kiemelte a szurkolókat, akik fantasztikus hangulatot teremtettek már a találkozó előtt is. Úgy véli, ha a Puskás Aréna megtelik, és hasonló fergeteges hangulatot teremtenek, az plusz energiákat tud felszabadítani.

Kiemelte, amikor ősszel sorozatterhelésben voltak, fizikálisan és mentálisan is mások volt a Európa-liga és a bajnoki meccsek. A játékosok viszont nagyon jól tudtak adaptálódni hozzá. Ezúttal meccsen belül is tudtak váltani, percről-percre nőtt a játékosok önbizalma. „Ez a kulcs, hogy rendszeresen ilyen meccseket tudjunk játszani önbizalom, mentalitás és fizikai szempontból is„.

Borítókép: Leverkusen, 2023. március 9. A ferencvárosi játékosok megköszönik a szurkolást a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében, a Bayer Leverkusen - Ferencváros első mérkőzése után a leverkuseni BayArenában 2023. március 9-én. A Ferencváros 2-0-ra kikapott. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak

Kapcsolódó hírek