Musorujsag
Élő Eredmények

Helycserés győzelem: a DVSC nyerte a keleti derbit és a szezon során először fellépett a dobogóra

Helycserés győzelem: a DVSC nyerte a keleti derbit és a szezon során először fellépett a dobogóra

M4 Sport | K.M.
A Debreceni VSC 1-0-ra nyert a Kisvárda FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának nyitómérkőzésén. A meccs egyetlen találatát Dorian Babunski szerezte, aki a szünet után volt eredményes és, aki szezonbeli tizedik gólját szerezte. Győzelmének köszönhetően a Loki megelőzte aktuális ellenfelét az NB I-ben és immáron Srdan Blagojevic legénysége foglalja el a harmadik helyet a bajnokságban.

Mind a Kisvárda, mind a Debrecen kisebb gödörbe került az elmúlt hetekben, mindkét csapat búcsúzott a Magyar Kupa negyeddöntőjében és egyaránt nyeretlenek maradtak az elmúlt két bajnokijuk során. A fordulót megelőzően még a Kisvárda volt a harmadik az OTP Bank Ligában és úgy várhatta a DVSC elleni párharcát, hogy 2008 óta egyszer sem kapott ki hazai környezetben a Lokitól, ráadásul a meccs igazi hatpontos csata volt, ugyanis a hajdúságiak személyében a bajnokság negyedik helyezettje látogatott hozzájuk.

A mérkőzés összefoglalója:

A két gárda már harmadik alkalommal csapott össze egymással az NB I 2022/23-as szezonjában, az első két randevújuk előbb négy, majd öt gólt hozott, ám a szombati meccsen nem a gólok, sokkal inkább a mezőnybeli küzdés került főszerepbe. Az első félidő még csak helyzeteket hozott, a DVSC kapufáig is jutott, ám a szünet után megszerezte a vezetést Srdan Blagojevic gárádja, a 48. percben egy mintaszerű támadás után Dorian Babunski volt eredményes, az észak-macedón támadó tizedik gólját jegyezte az idény során.

A Kisvárdának nem volt kaput eltaláló lövése a mérkőzés során és úgy fest, a gödör náluk tovább tart, ugyanis a veresége miatt elbukta dobogós helyét Török László csapata, amely a meccs után már a Debrecené. A hajdúsági együttes története során először gyűjtötte be a három pontot Kisvárdán.

A mérkőzés után Török László vezetőedző és Ötvös Bence is arról beszélt, hogy a csapat egyik legnagyobb gondja az utóbbi időszakban a gólszerzés, valamint a játékos kitért arra, hogy az elmúlt mérkőzéseiken többször is volt példa közvetlenül a szünet után bekapott gólra, amin szerinte mindenképp változtatniuk kell. A hazaiak trénere ugyanakkor kiemelte, hogy a magas védekezés kifejezetten jól működött a Loki ellen és több labdát is szereztek az ellenfél térfelén, de csak ez az egy pozitívum fedezhető fel a találkozó után. A vendégek részéről Varga Kevin nyilatkozott, aki elárulta, nagyon készültek a Kisvárda elleni meccsre, Srdan Blagojevic pedig kiemelte, hogy ez volt a DVSC első top 4-es klub elleni sikere a szezon során, ami a remek csapatmunkának köszönhető.

A meccs utáni értékelések:

OTP Bank Liga, 23. forduló:
Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 0-1 (0-0)
Kisvárda, 2450 néző, v.: Káprály

Gólszerző: Do. Babunski (48.)
Sárga lap: Lagator (65.)

Élő hírfolyamunk az NB I szombati játéknapjáról IDE KATTINTVA követhető.

Borítókép: Facebook / Kisvárda FC

További tartalmak