Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Marco Rossi négy újoncot hívott meg a magyar labdarúgó-válogatott márciusi keretébe

Marco Rossi négy újoncot hívott meg a magyar labdarúgó-válogatott márciusi keretébe

m4sport.hu
Egy zalaegerszegi, egy újpesti, egy paksi játékos és egy angliai légiós debütálhat a nemzeti együttesben a márciusi két találkozó valamelyikén.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az együttes két márciusi találkozójára. Szoboszlaiék március 23-án az Észtország elleni felkészülési, négy nappal későbbi Bulgária elleni Eb-selejtező mérkőzésen lépnek pályára – az M4 Sport mindkét összecsapást élőben közvetíti. 

A keretbe négy játékos most először kapott meghívót, Demjén Patrik, Hegyi Krisztián, Csoboth Kevin, és az NB I góllövőlistáját vezető Varga Barnabás korábban még soha nem szerepelt a legjobbak között.

Pályára még Mocsi Attila sem lépett a válogatottban, de ő már korábbi összetartásokon szokhatta a légkört.

Az már korábban nyilvánvaló volt, hogy az olasz szakember sérülések miatt több meghatározó játékosára sem számíthat. az elsőszámú kapus Gulácsi Péter sérült, a többnyire tartalékként számításba vett Szappanos Péter és Tóth Balázs pedig jelentős játékhiányban szenved. A védelemből Nagy Zsolt hosszas sérülésen van túl, míg a középpályán a sérült Callum Styles és Schäfer András mellett a Ferencvárosba igazoló, de egyelőre még meccshiánnyal küzdő Baráth Péterre sem számíthat.

Az észtek elleni összecsapás lesz Marco Rossi 50. mérkőzése a válogatott élén. Eddigi mérlege 23 győzelem, 10 döntetlen és 16 vereség.

A labdarúgó-válogatott kerete a márciusi találkozókra:
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Demjén Patrik (ZTE), Hegyi Krisztián (West Ham United)
Védők:
Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (ZTE), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce)
Középpályások:
Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Fiola Attila (MOL Fehérvár), Ferenczi János (DVSC), Kalmár Zsolt (DAC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisker László (Panatkinaikos), Nagy Ádám (AC Pisa), Loic Nego (MOL Fehérvár), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Németh András (HSV), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Varga Barnabás (Paks)

A magyar válogatott márciusi programja:
március 23., 19:30, Puskás Aréna (felkészülési mérkőzés)
Magyarország – Észtország (M4 Sport & m4sport.hu)
március 27., 20:45, Puskás Aréna (Eb-selejtező)
Magyarország – Bulgária (M4 Sport & m4sport.hu)

A labdarúgó-válogatott 2023-as programja
Borítókép: Telki, 2022. szeptember 25. Marco Rossi szövetségi kapitány a másnapi, az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján Telkiben 2022. szeptember 25-én. MTI/Kovács Anikó

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Rossi Messit, Szoboszlai Haalandot választotta, kapusra és edzőre egyformán szavaztak, de nem a győztesre
Marco Rossi Lionel Messit, míg Szoboszlai Dominik Erling Haalandot választotta az év játékosának a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség felkérésére. Az edzők vonatkozásában teljes egyetértés volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya és csapatkapitánya között, a kapusoknál egyetlen helyen volt eltérés. Szoboszlainál Messi az első háromba sem fért be.
Külföldi futball