Musorujsag
Élő Eredmények

Rossival még nem beszélt a válogatottba meghívott paksi gólkirályjelölt

Rossival még nem beszélt a válogatottba meghívott paksi gólkirályjelölt

m4sport.hu
28 évesen megkapta első válogatottbeli meghívóját Varga Barnabás, a Paks góllövőlista-vezető csatára, de a szövetségi kapitánnyal még nem beszélt.

Varga egyike az újoncoknak Marco Rossi keretében: az észtek és a bolgárok ellen készülő válogatott összetartásán – a már szintén megszólaló – Demjén Patrik, Hegyi Krisztián és Csoboth Kevin is első ízben vehet részt.

A magyar gólkirályi cím várományosa magával a szövetségi kapitánnyal nem beszélt, de számított rá, hogy meghívót kaphat – árulta el az M1 megkeresésére.

Azon túl, hogy lefutotta a szokásos köröket – gyerekkori álom, öröm és várakozás – érezhetően nem élte még bele magát a debütálásba, inkább csak reméli, kap lehetőséget a bizonyításra. Így konkrét célokat sem fogalmazott meg, és ugyan meghallgatja majd válogatott klubtársai, Böde Dániel vagy Hahn János tanácsait, nem hiszi, hogy előre fel tudna készülni arra, mi vár rá.

A magyar válogatott márciusi programja:
március 23., 19:30, Puskás Aréna (felkészülési mérkőzés)
Magyarország – Észtország (M4 Sport & m4sport.hu)
március 27., 20:45, Puskás Aréna (Eb-selejtező)
Magyarország – Bulgária (M4 Sport & m4sport.hu)

Borítókép: Varga Barnabás (MTI/Koszticsák Szilárd)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Demjén: Mindig úgy készültem, hogy képes legyek megugrani ezt a szintet
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya <a href="https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2023/03/14/marco-rossi-negy-ujoncot-hivott-meg-a-magyar-labdarugo-valogatott-marciusi-keretebe" rel="noopener" target="_blank">négy újoncnak küldött meghívót</a> az észtek elleni felkészülési, illetve a bolgárok elleni Európa-bajnoki-selejtezőre – köztük Demjén Patriknak, a Zalaegerszeg 24 éves kapusának, aki az M4 Sportnak beszélt első benyomásairól, miután megtudta, együtt készülhet a nemzeti csapattal.
Magyar válogatott