Musorujsag
Élő Eredmények

Ez nem légiósaink napja volt, már csak Kerkez Milosnak szurkolhatunk az európai kupákban

Ez nem légiósaink napja volt, már csak Kerkez Milosnak szurkolhatunk az európai kupákban

m4sport.hu
Miközben csütörtök este a Ferencváros kettős vereséggel, 0–4-es összesítéssel búcsúzott a Bayer Leverkusen elleni El-nyolcaddöntőben, öt légiósunk csapata számára is véget értek a nemzetközi kupaküzdelmek. Az AZ Alkmaarban szereplő Kerkez Milos az egyetlen, akinek még szurkolhatunk a folytatásban.

A héten már volt egy negatív élményünk, kedd este a három magyar válogatott játékost is foglalkoztató RB Leipzig 7–0-s manchesteri vereségével búcsúzott a Bajnokok Ligájától.

Csütörtökön – a magyar bajnok FTC mellett – hat magyar labdarúgó is érdekelt volt az Európa-liga, valamint az Európa-konferencialiga nyolcaddöntőjének visszavágóin.

Az Európa-ligában a Freiburg hazai pályán 2–0-ra kapott a Juventustól és összesítésben 3–0-val búcsúzott. Sallai Roland csereként lépett páylára a 62. percben.

A török Fenerbahce, Szalai Attilával a kezdőcsapatban, ugyan szorossá tudta tenni a Sevilla elleni párharcot a hazai visszavágón, de az 1–0-s győzelem kevésnek bizonyult (az első meccsen két góllal nyertek a spanyolok).

A jelenleg sérült Schäfer Andrást nélkülöző Union Berlin a hazai 3–3-as döntetlen után meglepően simán, 3–0-ra kikapott a belga Royale Union SG vendégeként, Aissa Laidouni 55 percet volt pályán a vendégeknél.

Az Európa-konferencialigában a szintén sérült Gyurcsó Ádám és a csütörtökön kezdőcsapatba nevezett Nikolics Nemanja együttese, a ciprusi AEK Larnaca hazai 2–0-s veresége után minimális sansszal utazott Londonba, a papírformának megfelelően a visszavágót is megnyerte a West Ham, méghozzá 4–0-ra.

A nap egyedüli magyar érdekeltségű továbbjutója az AZ Alkmaar, Kerkez Milos holland csapata, amely nem kis skalpot ejtett: az olasz Laziót búcsúztatta kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel. A párharc római odavágóján a magyar válogatott balhátvéd győztes gólt szerzett.

Az Európa-liga- és az Európa-konferencialiga-nyolcaddöntők csütörtöki visszavágóinak összefoglalója:

A nemzetközi kupasorozatok végjátékának sorsolását péntek ebédidőben tartják, 12 órától a Bajnokok Ligája, 13.00-tól az Európa-liga, 14.00-től pedig az Ekl további párosításaira derül fény – az M4 Sport mindhármat élőben közvetíti.

Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágók:
Union Saint-Gilloise (belga) – Union Berlin (német) 3-0 (1-0)
gól: Teuma (18.), Lazare Amani (63.), Lapoussin (94.)
piros lap: Haberer (80., Union Berlin)

Továbbjutott: az Union Saint-Gilloise, 6-3-as összesítéssel.

Arsenal (angol)-Sporting Lisboa (portugál) 1-2 (1-0, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 4-5
gól: Xhaka (19.), Goncalves (62.)

Tj.: a Sporting 4–4-es összesítéssel, tizenegyesekkel

Real Sociedad (spanyol)-AS Roma (olasz) 0-0
piros lap: Carlos Fernandez (98., Real Sociedad)

Tj.: a Roma, 2-0-s összesítéssel.

FERENCVÁROS-Bayer Leverkusen (német) 0-2 (0-1)
gól: Diaby (3.), Adli (81.)

Tj.: a Leverkusen, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

Fenerbahce (török)-Sevilla (spanyol) 1-0 (1-0)
gól: Valencia (41., 11-esből)

Tj.: a Sevilla, 2-1-es összesítéssel.

Freiburg (német)-Juventus (olasz) 0-2 (0-1)
gól: Vlahovic (45., 11-esből), Chiesa (95.)
piros lap: Gulde (44., Freiburg)

Tj.: a Juventus, kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Real Betis (spanyol)-Manchester United (angol) 0-1 (0-0)
gól: Rashford (56.)

Tj.: a Manchester United, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

Feyenoord (holland)-Sahtar Donyeck (ukrán) 7-1 (3-0)
gól: Gimenez (9.), Kokcu (24., 38., utóbbit 11-esből), Idrissi (49., 60.), Dzsahanbahs (64.), Danilo (67.), illetve Kelsy (87.)

Tj.: a Feyenoord, 8-2-es összesítéssel.

Konferencia-liga, nyolcaddöntő, visszavágók:
West Ham United (angol)-AEK Larnaca (ciprusi) 4-0 (1-0)
gól: Scamacca (21.), Bowen (47., 49.), Mubama (65.)
kiállítva: Gustavo (44., AEK Larnaca)

Továbbjutott: a West Ham United, kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel.

AZ Alkmaar (holland)-SS Lazio (olasz) 2-1 (1-1)
gól: Karlsson (28.), Pavlidis (62.), illetve Felipe Anderson (21.)

Tj.: az AZ Alkmaar, kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

Nice (francia)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 3-1 (1-0)
gól: Laborde (30.), Moffi (53.), Brahimi (79.) illetve Tapsoba (54.)

Tj.: a Nice, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

Villarreal (spanyol)-RSC Anderlecht (belga) 0-1 (0-0)
gól: Slimani (73.)

Tj.: az Anderlecht, 2-1-es összesítéssel.

Slovan Bratislava (szlovák)-Basel (svájci) 2-2 (2-0, 2-2, 2-2) – 11-esekkel: 1-4
gól: Abubakari (12.), Kucka (18.), illetve Calafiori (53.), Amdouni (93.)

Tj.: Basel, 4-4-es összesítéssel, 11-esekkel

Sivasspor (török)-Fiorentina (olasz) 1-4 (1-1)
gól: Yesilyurt (35.), illetve Cabral (44.), Milenkovic (62.), Goutas (72., öngól), Castrovilli (89.)
kiállítva: Arslan (81., Sivasspor)

Tj.: a Fiorentina, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel

Djurgarden (svéd)-Lech Poznan (lengyel) 0-3 (0-0)
gól: Marchwinski (77.), Kvekveskiri (91.), Skoras (92.)
kiállítva: Danielson (44., Djurgarden)

Tj.: a Lech Poznan, kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel

Basaksehir (török)-Gent (belga) 1-4 (0-4)
gól: Januzaj (88.), illetve Orban (31., 32., 34.), Cuypers (37.)

Tj.: a Gent, 5-2-es összesítéssel.

Borítókép: MTI/EPA/Sedat Suna

További tartalmak