Az NB I 2022/23-as szezonjának márciusi hónapjában három fordulót rendeztek, az MLSZ szakmai zsűrije az M4 Sport kommentátorával, Hajdú B. Istvánnal kiegészülve kiválasztotta az adott fordulók legszebb találatait és védéseit, olvasóink pedig ezúttal is szavazhatnak, melyik legyen a hónap legjobbja.
Parádés befejezésekből ebben a hónapban sem volt hiány. A 22. fordulóban Katona Bálint távoli bombájával egygólos meccsen nyert a Kecskemét a Kisvárda ellen, a 23. fordulóban a honvédos Kocsis Dominik gyönyörű testcsel után lőtte meg első gólját az első osztályban, míg az utolsó márciusi fordulóban Varga György Balázs szépségdíjas találattal került a jelöltek közé, igaz, az Újpest így sem kerülhette el a felcsúti kiütést.
Bravúrokból is akadt szép számmal. Dibusz Dénes a Mezőkövesd ellen akadályozta meg, hogy Kuttor Attiláék három pontot gyűjtsenek a Groupama Arénában, Uram János óriásit nyújtózott, de így sem szerzett pontot az újoncok összecsapásán a Vasas a Kecskemét ellen, míg a 24. forduló legszebb védése a debreceni Marko Milosevics nevéhez fűződik, bravúrja azonban Uraméhoz hasonlóan nem volt elég pontszerzésre a szezon meglepetéscsapata ellen.
A szavazáson nyertes játékosok a következő fordulóban vehetik át elismerésüket az M4 Sport riporterétől, valamint a havi győztesek közül kerül majd ki az év legszebb gólja és védése is az MLSZ szezonzáró RangAdó Gálán, szintén a szurkolók szavazatai alapján.