A 31 éves, 146-szoros válogatott Vágó Fanny 2007-es bemutatkozása óta 74 gólt szerzett a nemzeti csapatban, jelenleg a Ferencváros csapatkapitánya és vezetőedzője is egyben.
„A nemzeti csapat szövetségi kapitánya szerdán válaszút elé állított” – elevenítette fel a fradi.hu-nak adott interjúban a beszélgetését Margret Kratz-cal.
„Beszélgetésünket azzal kezdte, hogy a válogatottnál a szövetség nyomására el kell kezdeni a fiatalítást, ezért a továbbiakban nem számít rám, de később kiderült: egészen másról van szó. Szerinte az utóbbi időben látszódnak rajtam a fáradtság jelei, és az is, hogy nem bírom a kettős terhelést.
Elmondta: a folytatásban csak akkor hív be a keretbe, ha felhagyok az edzősködéssel. Ez konkrétan zsarolás!
Mélyen felháborít ez az egész, hiszen úgy gondolom, teljesítményem alapján nem kérdés, hogy a válogatottban a helyem. Egyáltalán nem vagyok fáradt, remek formában érzem magam, meg lehet nézni a bajnokságban és a nemzeti csapatban is a játékosok mutatóit, továbbra is a legjobbak közt vagyok. Ez az egész nem méltó ahhoz, amit eddigi pályafutásom során a magyar futballért tettem, és tenni is fogok! Ugyanis nem fogok felhagyni sem az edzősködéssel, sem az aktív játékkal! Az azonban biztos, hogy a jelenlegi szövetségi kapitánnyal a továbbiakban nem tudok együtt dolgozni. Tizenhat év alatt négy szakvezető irányításával 146 meccsen 74 gólig jutottam címeres mezben, amelyről a történtek ellenére sem mondok le. És nem vonulok vissza! Legfeljebb nem mostanában gyarapítom majd válogatott meccseim számát és nem most lesz meg a 150. mérkőzésem nemzeti mezben.”

Az interjú megjelenését követően nem sokkal az MLSZ reagált az állításokra, megerősítve, hogy Vágó Fanny nem tagja a női A-válogatott keretének. Ezt egyrészről a fiatalitással indokolták, másrészt pedig: „kettős szerepe félreértésekre adott okot a válogatottnál”.
“Fanny a női labdarúgás igazi ikonja, példaképe, aki a csapat egyik erőssége volt éveken át, és megvan benne a potenciál, hogy edzőként is hasonló szintre jusson el. A jövőben teljes mértékben klubcsapatára, a Ferencvárosra koncentrálhat, ami segítség lehet számára a karrierje építésében” – idézi az mlsz.hu Margret Kratz szövetségi kapitányt, aki a megbeszélésen sok sikert kívánt tehetséges kollégájának az ígéretesen induló edzői pályafutásához.
Vágó Fanny azonban úgy érzi, nem csupán szakmai okok állnak a döntés mögött:
„Úgy gondolom, hogy jó adag szakmai féltékenység is állhat a történtek mögött, amit nem értek, hiszen mindig, minden erőmmel segítettem a nemzeti csapat stábjának munkáját, ha kellett, a Fraditól bocsátottam rendelkezésre szakembereket. A szövetségi kapitány arra hivatkozott, hogy az MLSZ egy éven belül hoz egy olyan döntést, melynek értelmében nem lehet valaki játékos és edző is egyszerre. Ezek után én rögtön a szövetségnél érdeklődtem, hogy valóban vannak-e ilyen tervek, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy szó sincs erről. Úgy gondolom, nem ezt érdemeltem. Megaláztak!” – zárta szavait a Ferencváros oldalán olvasható interjúban.