Musorujsag
Élő Eredmények

A román szövetség máshogy értelmezi az UEFA Nagy-Magyarország-térképes iránymutatását

A román szövetség máshogy értelmezi az UEFA Nagy-Magyarország-térképes iránymutatását

m4sport.hu
A Román Labdarúgó-szövetség értelmezése szerint az UEFA továbbra sem engedélyezi a történelmi Magyarország térképét ábrázoló molinók bevitelét a válogatott mérkőzéseire.

A magyar szövetség kedden közölte, hogy az UEFA és annak diszkriminációellenes csoportja (FARE) állásfoglalása után engedélyezte a szimbólumok jelenlétét. „A két szervezet az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik” – olvasható a közleményben, amely hozzáteszi, hogy a kirekesztő, rasszista üzenetet hordozó transzparenseket ezután is büntetni fogja.

„Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határon túli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja” – szerepel az állásfoglalásban, amelyből kiderült, hogy ehhez négy feltételnek kell megfelelni: kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem, csak piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta, a molinót be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt, illetve a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.

A Nemzeti Sport beszámolója szerint a román szövetség is egyeztetett az UEFA-val és másként értelmezi az európai szövetség állásfoglalását.

„Egyeztettünk az UEFA nyoni központjával, és ennek során világossá vált, hogy az UEFA nem engedélyezte és nem fogja engedélyezni a Magyar Labdarúgó Szövetség által említett szimbólumok használatát az európai mérkőzéseken. A Magyar Labdarúgó Szövetség hibát követett el a bejelentéssel, mivel ezen szimbólumok megjelenítése megszegi az UEFA Fegyelmi Szabályzatában foglaltakat (provokatív és/vagy politikai tartalmú üzenetek), ezért a FRF adott esetben biztosan jelezni fogja a fegyelmi bizottságnak” – áll a román szövetség szerdai közleményében.

Az MLSZ a román szövetség közleményére reagálva azt írta a Nemzeti Sportnak, hogy továbbra is fenntartja kedden közzétett álláspontját, hangsúlyozva, hogy „kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja bármilyen transzparens (csakis piros, fehér és zöld színekben), más, politikai tartalmúnak vagy kirekesztőnek minősíthető szimbólum vagy felirat nem szerepelhet rajta”.

A Magyarország–Észtország felkészülési mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában, míg négy nappal később a Magyarország–Bulgária Eb-selejtező 20.45-kor. Az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét meccset élőben közvetíti.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak