Musorujsag
Élő Eredmények

Marco Rossi: Ahogy nekünk sikerült borítani Anglia és Németország ellen, úgy erre bármikor sor kerülhet a mi kárunkra is

Marco Rossi: Ahogy nekünk sikerült borítani Anglia és Németország ellen, úgy erre bármikor sor kerülhet a mi kárunkra is

MTI
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egyáltalán nem számít könnyű mérkőzésre hétfőn a bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

„Nehéz felmérni az ellenfél lelki állapotát, de biztos, hogy Budapesten szeretné kijavítani a hazai vereséget. Az új szakvezetővel az előző négy meccsen ugyanazt a taktikát követték a bolgárok, ezen változtattak, így kaptak ki Montenegrótól” – mondta az MTI érdeklődésére vasárnapi sajtótájékoztatóján a rivális pénteki 1–0-s vereségéről az olasz szakember, aki szerint a meccset látva döntetlen is lehetett volna.

Az 58 éves szakvezető úgy vélte, Bulgária nehéz ellenfél lesz, mert nagyon atletikus csapat jó erőnléttel, elöl gyors, robbanékony játékosai vannak, akiknek nem szabad teret adni, a középpályája és a védelme pedig szilárd.

Marco Rossi (Fotó: MLSZ)

„Akkor vagyunk sikeresek, ha csapatként alázatosan állunk a találkozóhoz. Ahhoz, hogy nyerjünk, százszázalékosan ott kell lennünk fejben és hozzáállásban, mert hiába győztük le Angliát kétszer is, tudjuk, hogy nem azon a szinten vagyunk – jelentette ki Rossi, aki elismerte, hogy az elmúlt évek eredményei alapján a szerb mellett a saját csapata a csoport esélyese, de hozzátette, a papírforma csak egy dolog. – Ahogy nekünk sikerült borítani Anglia és Németország ellen, úgy erre bármikor sor kerülhet a mi kárunkra is. Igyekszünk elvonatkoztatni ettől a nyomástól.”

Rossi fontosnak tartotta, hogy még egyszer elnézést kérjen az észtek ellen csütörtökön 1-0-ra megnyert barátságos mérkőzésen történtek miatt, amikor is Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kő-papír-ollóval döntötte el, melyikük végezze el a tizenegyest, amelyet aztán utóbbi kihagyott.

„Szövetségi kapitányként én vagyok a felelős a pályán történtekért. Lehet olyan, hogy Szoboszlai átadja a végrehajtást másnak, de akkor sem kő-papír-ollóval. Ilyen többet nem lesz. Szoboszlai van kijelölve, és ha jól érzi magát, nem is kell átadnia” – fogalmazott Rossi.

A csapatkapitány Szoboszlai arról beszélt, hogy a mostani selejtezősorozat annyiban mindenképpen más, hogy ezúttal a szurkolók a csoport megnyerését várják a csapattól.

„Nem szeretném, hogy a csapat átvegye ezt a nyomást. Ha le tudnám venni mindenkiről a stresszt, akkor átvenném az összeset magamra és így segíteném a csapatot. De magunkra kell koncentrálni attól függetlenül, hogy papíron most nem hátrányból indulunk, hanem előnyből. Nem szabad ezzel foglalkozni, azzal kell foglalkozni, hogy mi hogyan játszunk, hogy egymásért mindent megtegyünk a pályán és minden meccsen a legjobbat tudjuk nyújtani” – mondta az RB Leipzig támadója.

Szoboszlai úgy véli, több felállásban is megvan a megfelelő ember Szalai Ádám pótlására. „Volt egy Szalai Ádámunk elöl, aki pont arról híres, hogy minden labdáért küzd, minden labdáért megy, ha tud, kilencven percig nem áll meg. De megpróbáljuk ugyanúgy pótolni őt, mint mindenki mást. Van egy Ádám Martinunk, van egy Németh András, aki még fiatalabb, van egy Varga Barnabás, aki az NB I. gólkirálya, úgyhogy úgy gondolom, hogy megvannak a csatáraink, bármilyen felállásban is fogunk játszani, akár egy hamis kilencessel, akár egy statikus kilencessel. Nehéz lesz Ádámot pótolni, de rajta vagyunk.”

A 22 éves futballista egyáltalán nem biztos abban, hogy az ellenfelek visszaállnak majd védekezni a magyarok ellen, szerinte ez nagyban függ a saját játékuktól is.

„A döntetlen nem lett volna rossz a bolgár-montenegrói meccsen, de szeretnénk magunkra koncentrálni. Ha mi minden meccsen három pontot szerzünk, akkor teljesen mindegy, hogy a riválisok mit játszanak egymással” – mondta Szoboszlai, aki büszke arra, hogy csapatkapitányként még veretlen.

A Puskás Arénában sorra kerülő magyar-bolgár mérkőzés 20.45-kor kezdődik a török Halil Umut Meler sípjelére. Az összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

 

Borítókép: MTI/Mónus Márton

További tartalmak