Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Böde Dániel: Focizni szeret az ember, de a mérkőzésekre fel kell készülni, és ez azért egyre nehezebb

Böde Dániel: Focizni szeret az ember, de a mérkőzésekre fel kell készülni, és ez azért egyre nehezebb

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
Az M4 Sportnak nyilatkozó korábbi válogatott támadó számára kiemelten fontos, hogy a Paks kispadjára nemrég visszatérő Bognár György nem csak mondja, hanem valóban számít is rá.

Február közepén Waltner Róbert helyett Bognár György vette át a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC szakmai irányítását.

Ez amolyan rehabilitáció volt Böde Dániel számára, akire az előző szakvezető nem számított, a régi-új mester viszont azonnal visszarendelte őt az NB III-as csapattól. A korábbi válogatott támadó ezt igyekszik meghálálni, februári visszatérése óta összesen 194 percet töltött a pályán (5 bajnoki- és 1 Magyar Kupa-mérkőzésen), ezalatt 5 gól és 1 gólpassz a mérlege, azaz átlagban 32,3 percenként vállal szerepet egy találatban. Nem elképzelhetetlen, hogy a hétvégi, Honvéd elleni idegenbeli találkozón is főszerep vár rá.

A szezon előtt azt mondta, elképzelhető, ez lesz az utolsó idénye. A jelenlegi formáját látva, ezt még mindig tartja?
A futballban nagyon gyorsan változnak a dolgok, de igen, benne van még most is.

Mi kellene a folytatáshoz? Mondjuk egy nemzetközi szereplés? Vagy ez már egy végleges döntés?
Nem játszik közre semmi, a bajnokság előtt döntöttem el, akkor beszéltünk róla. Majd elválik, hogy a következő három hónapban mi történik és hogy a folytatásban egyáltalán számítanak-e rám.

Úgy tűnik, még most is élvezi a játékot, ez mennyire befolyásoló tényező?
Focizni szeret az ember, de ez nem csak abból áll, hogy kimegyünk a hétvégén és játszunk egyet, a mérkőzésekre fel kel készülni, és ez azért egyre nehezebb.

Három hónapnyi NB III után ugyanolyan formában van, mintha végig az első osztályban játszott volna. Ez az NB I kritikája lenne?
Ez inkább a mi NB III-as szakmai stábunk tagjainak dicséretét illeti, kiváló munkát végeznek.

A korábban szállóigévé vált 100 kiló mellett, miért nem lehet megállítani, még 36 évesen sem? Talán tartanak öntől?
Nem hiszem, hogy tartanának tőlem, azért a góljaim nagy részénél ott voltunk az ellenfél kapuja előtt, jöttek a beadások, azokra meg érkezni kell. Ezeknek a mérkőzéseknek a java részén a mi akaratunk érvényesült, és úgy alakult a mérkőzés, ahogy nekünk jó.

Miért csak a Paks játszik ilyen nyílt játékot, ami gólokban gazdag, eredményes focit hoz? Mi az, amit Bognár György jobban tud, mint mások?
Kiválóan látja a mérkőzéseket, nagyon jól tud belenyúlni, hogy miben változtasson meccs közben. Átgondolja és cselekszik is, nem gondolkozik még vagy tíz percet, hanem próbál azonnal váltani. Ha mondjuk az ötvédős rendszer nem működik egy meccsen, nagyon hamar tud beleváltani és próbál minél gyorsabban megoldást találni, hogy jól működjön a dolog.

Mondott bármilyen különleges instrukciót, amikor visszarendelte az első csapathoz?
Leültünk beszélni, elmondta, hogy nem rám építi a csapatot, amit meg is tudok érteni 36 évesen, de elmondta, valójában számít rám.

Mi a különbség a magyar és a külföldi edzők között az NB I-ben?
Nem tudom, mert én többnyire csak kiváló edzőkkel dolgoztam.

Félretéve azt, hogy valaki jó vagy rossz edző, mennyivel másabb külföldi szakemberrel dolgozni?
Mindenkinek van egy stílusa, egy hozzáállása, játékfilozófiája. Van, akivel könnyeben szót tudtam érteni, mással nem annyira. Edző és edző között is lehet óriási különbség. Van, aki szakmailag és emberileg is nagyszerű, de lehet valaki kiváló szakember, ha emberileg van még hová fejlődnie.

Pakson rengeteg csapatépítő program van, nemrég egy szolid uzsonnáról is kerültek fel képek, milyen eseményekkel tartják egyben a csapatot?
Csak leültünk közösen a csapattal, ettünk pár falatot, közben folyamatosan megy a beszélgetés, zrikálás. Az ilyen összetartás mindig jót tesz a csapatnak.

fotó: Paksi FC

A csapaton belül a hierarchiában hol van Böde Dániel helye?
Minden játékos egyenrangú nálunk, nem áll senki a másik felett. Vannak a hierarchiában helyek, de ezzel nem él vissza senki, mindenki csinálja a dolgát.

Korábban már mondta, visszavonulása után Madocsán még játszani fog. Meddig?
Amíg az egészségem engedi.

Azon kívül milyen szerepet vállalna mondjuk Pakson?
Amíg játszom, addig csak a futballra akarok koncentrálni.

Haragszik az izlandi játékosra, hogy a 2016-os Eb-n becsúszott és öngólt rúgott?
Jó lett volna gólt rúgni az Eb-n, de haragudni nem haragszom rá így is egy nagyon szép emlék, élmény az a 2016-os Európa-bajnokság.

A 25. forduló programja:
április 1., szombat:
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 13.00
Újpest FC-ZTE FC 15.00
Budapest Honvéd-Paksi FC 19.30
április 2., vasárnap:
Kecskeméti TE-Mezőkövesd Zsóry FC 14.15
Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 16.30
Debreceni VSC-Vasas FC 19.00

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bognár: Hogyan nézett volna ki, ha egyszer sem verjük meg a Vasast a szezonban?
Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Paks Angyalföldön verte a Vasast 3-2-re, így a mérkőzés lefújásának pillanatában a képzeletbeli dobogó legalsó fokára állhatott a bajnokságban. A győzelem ellenére a zöld-fehérek vezetőedzője, Bognár György közel sem elégedett a látottakkal, annak viszont mindenképpen örül, hogy legalább egyszer sikerült megverni a piros-kékeket a szezon folyamán. A hazaiak mestere, Kondás Elemér érthetően nem volt feldobott a meccs után, csapata úgy utolsó, hogy már nyolc pont a lemaradása a még első osztályt érő 10. helytől.
OTP Bank Liga
Nagy volt a Böde-kabát: elszabta feltámadását a Vasas
A hajrában egyre faragta háromgólos hátrányát a Vasas, de hazai pályán nem tudott pontot menteni a csereként beküldött Böde Dániel duplájával győzedelmeskedő Paks ellen az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
Magyar futball
Videó: Böde Dánielnek elég volt bő 3 perc a pályán a duplázáshoz
Egészen pontosan 3 perc és 20 másodperc. Bognár György a Puskás Akadémia elleni bajnoki hajrájában, 2-1-es paksi vezetésnél becserélte a duplázó Varga Barnabás helyére Böde Dánielt, aki ne tétlenkedett: pályára lépett és gyorsan bevert kettőt a felcsútiak hálójába.
OTP Bank Liga