Musorujsag
Élő Eredmények

Révész Attila: Úgy kötöttünk szerződést Kruscsiccsal, hogy a harmadik hely megszerzése a cél

Révész Attila: Úgy kötöttünk szerződést Kruscsiccsal, hogy a harmadik hely megszerzése a cél

m4sport.hu
A Kisvárda labdarúgócsapatánál a tavaly látott gyilkos ösztön visszatérését várják a hétfőn kinevezett Milos Kruscsicstól.

Hétfő délelőtt Milos Kruscsicsot nevezték ki a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik helyén álló Kisvárda vezetőedzőjének. A szerb szakember török Lászlót váltotta a szabolcsi együttes kispadján. Kinevezése mondhatni meglepő volt azok után, hogy múlt hét csütörtökön bontottak vele szerződést Újpesten.

A tavalyi tavaszi szezonunk remekül sikerült, akkor Török László még az utánpótlásban dolgozott. Az idén azt a munkát vittük tovább. Akkor még én voltam a vezetőedző, az Erős Gábor felelt a napi munkáért, neki viszont nem volt licence és ezt a felállást nem tudtuk tovább vinni. Idén én sokkal kevesebbet tudtam részt venni a napi munkában és nekik is szerettem, volna nagyobb teret adni. Ez egy kisebb szakmai irányváltással járt. Több meghatározó játékosunk távozott a tavalyi sikeres szezonnak köszönhetően, de ősszel még így is jól teljesítettünk, a pozíciónk is jó volt. Akkor is voltak hullámvölgyeink, és a mostani szezon sem indult rosszul, viszont hiányzott az a gyilkos ösztön ami a korábbiakban jellemző volt ránk. Hiányoztak a gyors átmenetek a védekezésből támadásba amiben tavaly jól voltunk” – összegezte a váltás okát a közmédiának Révész Attila, a várdaiak sportigazgatója.

Tisztában van vele, sok ellenfél bunkerfutballt játszik már ellenünk, nyolc-tíz emberrel védekeznek, és nem tudták őket feltörni. Úgy véli, nehéz volt őket megverni, de sok döntetlent játszottak, fontos pontokat veszítettek egyéni hibák és dekoncentráltság miatt. „Egy-egy meccsre össze tudtul szedni magunkat, akkor megvolt a kellő motiváció, a többin viszont a közöny volt a jellemző” – mondta Révész.

A legfontosabb, hogy a játékunk és a játékosállományunk minősége feljogosít minket arra, hogy előre tekintsünk és ne hátra. Mondhatjuk, hogy Kruscsicsot elküldték Újpestről, de ha szalmailag nézzük, a tavalyi szezonban egy olyan keretből hozott össze egy bennmaradó csapatot, amely minden edző számára dicséretes lenne. Amikor megfelelő játékosai voltak (Croizet, Zivzivadze) sorra nyerték a meccseket. A játékosállomány döntően befolyásolja az eredményességet, az edzőknek ki kell hozni belőlük a legtöbbet” – mondta azzal kapcsolatban, miért a szerb mester mellett döntött.

Ebben az évben új csapatot kellett kialakítania, meghatározó játékosok távoztak Újpestről, ennek ellenére próbálta a csapatot újraépíteni. Nálunk sokkal könnyebb, mert egy kiforrott mag van, ami viszont egy új impulzust, új módszereket, új stílust igényel. Alaposabb felkészítést az ellenfelekre, amely az ő érkezésével megvalósulhat” – mondta Révész.

Elárulta, korábban sokat beszélgettek, megnézte az új vezetőedző játékmodelljét, edzéseit, tisztában van a filozófiájával. Megértette, van egy elgondolásuk a futballról, egy elvárásuk a tematikát illetően, tud azonosulni vele és beleteszi az ő repertoárjában lévő pluszokat.

Úgy vélem, sikeresek leszünk vele. Határozottan úgy kötöttük a szerződést, a harmadik hely megszerzése a cél. Átlagos bérezést kap, a célprémium határozza meg neki is a bérét. Remélem, hogy sikerül neki elérnie. Ez motiváció mindenki számára, egyébként nem váltottam volna. Nagyon nehéz versenyfutás elé nézünk, a Paks nagyon feljövőben van és a Puskás is a legjobb játékát játssza az elmúlt időben. Ha sikerül ellenük nyerni a hétvégén, akkor minden könnyebbé válik” – összegzett a sportvezető.

Az OTP Bank Liga 25. fordulójának programja:
április 1., szombat:
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 13.00
Újpest FC-ZTE FC 15.00
Budapest Honvéd-Paksi FC 19.30
április 2., vasárnap:
Kecskeméti TE-Mezőkövesd Zsóry FC 14.15
Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 16.30
Debreceni VSC-Vasas FC 19.00

 

 

Borítókép: Révész Attila (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak