Musorujsag
Élő Eredmények

Szoboszlai doppingja; Ádámnak a gól sem biztosíték; új alapember a láthatáron – válaszokkal szolgált kérdéseinkre a válogatott

Szoboszlai doppingja; Ádámnak a gól sem biztosíték; új alapember a láthatáron – válaszokkal szolgált kérdéseinkre a válogatott

m4sport.hu | Szerző: Petykó Adrián
Az Európa-bajnoki selejtezőcsoport rajtján remekül festett a magyar válogatott, a győzelmek árnyékában sorra vesszük azt a négy aspektust, amelyet a mérkőzések előtt felvetettünk, csupán a kérdések sorrendjén fordítottunk, hogy az általunk leszűrt válaszok az egész képet maghatározó kompozíciótól a részletek ecsetvonásáig tartsanak.

SIKERÜLT-E ESÉLYESKÉNT MÉRKŐZÉSEKET NYERNI?

Kettőből kettőt kapásból. Ami korábban gondot okozott, hogy amint ki kell lépni az alkalmazkodás biztonságos melegéből, a hatékonyság visszaesik, az ezúttal az 54 százalékon zárt labdabirtoklási mutatóknál sem ütötte fel a fejét. A felkészülési mérkőzések jelentősége nem mérhető össze a selejtezőkével, ezért is különösen jóleső látni, hogy Bulgária akkor kapta a technikai K.O.-t, amikor a magyar csapat nemcsak egyértelműen rákényszerítette akaratát, hanem kimondottan precízen szőtte a támadásait.

A Bulgária elleni Eb-selejtezőn az első és második gól között nőtt a magyar válogatott fölénye, amelyet jól leír a labdabirtoklási dominancia emelkedése (bal oldali ábra), ráadásul a passzhatékonysággal párhuzamosan (jobbról) (forrás: WyScout)

Az esélyesség terhével még a miniállamok legyőzésekor sem nyújtott ily markáns teljesítményt Rossival a válogatott, jogosan ajnározta az első félidőt a kapitány. Nem gondolnánk, hogy a szembeszállás a Nemzetek Ligája elitjével felkészíthetnek effajta szintlépésre, és mégis: a sztárellenfeleket is meg kellett próbálni kontrollálni (mi az hogy!), és az eredményesség egyszerre szolgált fokmérőként, és hatott katalizátorként a válogatott támadásszövéseire, amelyeknek – egyre változatosabb – egymás mellé passzított panelei, pozíciócseréi és a labdás útvonalak tudatossággal, az egyre automatikusabb kivitelezései magabiztossággal ruházza fel a futballistákat.

Az agyonfiatalított bolgár válogatottnál nem végezték el a házit, persze legyen ez az ő gondjuk, de alaposan meg is könnyítették a mieink dolgát. A négyvédős magyar építkezési fázisban, amikor az oldalsó bekkhez került a labda, a két támadójukhoz a háromfős középpályás egységük szélső tagja kénytelen volt fellépni, ha meg akarták zavarni a gondtalan adogatást (márpedig hamar hátrányba kerültek), és ekkor a kitámadó fedezet mögött nyílt a szabad terület. A jól leosztott feladatkörökkel – a Rossi által elárult kulisszatitok – a szélek túltöltése átütőerővel járt a meccs érdemi részében. És azt is megtudtuk, hogy Szoboszlai Dominikék keze nem volt megkötve, ki kellett tapasztalniuk, hol sebezhetik meg a vendégeket.

Szoboszlai Dominik (a sor elején), miután gólt szerzett az Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában játszott Magyarország-Bulgária mérkőzésen (MTI/Czeglédi Zsolt)

Ezzel el is érkeztünk a kardinális ponthoz, a magyar Modrićhoz. Szoboszlai legalábbis úgy játszotta be a pályát és olvasott a sorok között mind a szervezésnél (amelyhez a rosszul fedezett zónákig barangolt vissza), mind a helyzetek kialakításánál (három megindulása kellett a három gólhoz), amely a horvát klasszis játékuralásához fogható. Ez nem túlzás, ahogy nem is megdöbbentő tett a részéről. Nemcsak a képességeiről és felkészültségéről süt, hogy gyerekkorától kezdve erre készül. Nem a végletek megítélése közt hánykódó magyar, hanem a világfutball színpadára. Ahol a felelősség felvállalása – a lazasággal egy csomagban – alap, így a csapatkapitányi tisztség a személyiségjegyeihez illő és profiljába vágó dopping. Bár legalább ennyire kiemelkedőt és példaadót nyújtott a labda nélküli játékban is, vezérszerepével az adottságai irányába tolódhatnak a hangsúlyok is, amelyek már nem a centert teszik céljátékossá.

KI PÓTOLTA SZALAI ÁDÁMOT?

Két meccs, két gól. A kilences megtette dolgát. A kilences mehet? Az ajnározás és a hálátlanság kietlenségét elkerülve, a dicséretes befejezésekkel együtt sem vehetünk mérget Ádám Martin jövőbeli kirobbanthatatlanságára. Igazi befejezőemberként csapott le a kapu előtt, a mezőnyben azonban inkább részfeladatokat ellátó, alkalomadtán bevethető, ugyanakkor cserélhető fogaskerék. A tiszta ziccerek azért továbbra sem sorjáznak (a bolgárok elleni magas xG több mint fele a vezető gól megelőző lövésekből adódik össze), így előkerülhet még a sufniból a hamis kilences bevetése, ha a stratégia inkább azt kívánja.

Ádám Martin (9) gólja az Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában játszott Magyarország-Bulgária mérkőzésen (MTI/Czeglédi Zsolt)

Bulgária bekkjeit viszont Ádám jelenléte – a résekbe induló szárnyvédők, vagy Sallai Roland támogatásával – kellő távolságban tartotta, elősegítve, hogy a kettészakadjon az ellenfél szervezetlen hadrendje. De hatvan perc elteltével jöttek a menetrendszerű (le)váltások, és Rossi ezúttal sem ment el az erőnléte kritikája mellett. A dél-koreai bajnokság rajtja nem érte fix kezdőként, alternatívája, az ifjú Németh András pedig még sosem jutott el addig, hogy bármely klubjában fix kezdő legyen. A szóba jöhető csatárok közül valószínűleg első számú megoldás a legutóbbi magyar gólkirály, de a csatár mögött szélesedő paletta, a (támadó) középpályások nagyobb veszélyt jelenthetnek rá, mintsem az örökösével bővülő közvetlen konkurencia.

HOGYAN ILLESZKEDTEK BE AZ ÚJONCOK?

Két debütáns, két eset. Varga Barnabás továbbírta romantikus sztoriját, de nem megváltónak érkezett. Akkor, amikor már beállt a bolgár klinikai halál, és ki tudja, egyébként lehetőséget kap-e. Egyelőre az epizodista cserecsatár kitételért küzdhet – ha a kapitány elégedett volt a munkájával, feltehetően júniusban is.

Csoboth Kevin más tészta, sebességével párosuló kezdeményezőkészsége gyarapíthatja a repertoárt. Egy-egy momentum erejéig Könyves Norbertre vagy Schön Szabolcsra is ezért számított az olasz mester, de hogy a bizalomjelző elmozduljon a megelőlegezett kitételtől, ahhoz kiegyensúlyozottabb forma szükséges klubszinten is, ahol az Újpesttől behívott támadó is még csak meg-megvillant.

Varga Barnabás (18) debütáló meccsén, a Magyarország-Bulgária, Európa-bajnoki selejtező G csoportjában (MTI/Kovács Tamás)

A kapusfronton felbukkanó hiányt Demjén Patrik fordíthatta előnyére: amennyiben meggyőzte Rossit, állandósíthatja kerettagságát, mert Dibusz Dénes és a sérült Gulácsi Péter mellé továbbra sem nőtt fel senki.

HOGYAN SIKERÜLT A HIÁNYZÓK PÓTLÁSA?

Két kérdés gyűrűzött tova, két különböző okból. Méghozzá azért, mert a hiányzók valójában nem okoztak hiányt. Ennél kellemesebb terhet nem kívánhatnánk a szakmai stábnak.

Ugyanis felépülésével Schäfer András minden bizonnyal visszatér a tengelybe, amely posztot az észt meccsen Kalmár Zsolt, majd a bolgárverést belökő Vécsei Bálint töltötte be. Utóbbi ekkor Nagy Ádám párjaként, pár nappal korábban viszont még helyette kezdett. Immár felmerülhet, (például a labdát kérő Szoboszlaival összhangban) mélységi befutásokra alkalmasabb középpályással álljon fel a válogatott. Egy pörgősebb típus azért elkelhet a centrumban, de már nem feltétlen Nagy Ádám helye a tuti.

A jobb oldali szárnyvédő előzetesen szintén kiadónak minősítetett, de elképzelhető, hogy hosszabb távon marad pont a kérdőjel helyén.

A túlszélen ősszel megtörtént a minőségi ugrás, az élete formáját futó Nagy Zsolt sérülése tágra nyitotta a kaput Kerkez Milosnak, aki alighanem e nélkül is belépett volna rajta. Ezúttal Fiola Attila kiesése – és Nego Loïc-kal együtt talán a klubbéli hányattatásaik – Bolla Bendegúzt hozta előtérbe. A taktikai teendőit maradéktalanul ellátta, és ha a labdás döntései is megkapják az önbizalomdózist, a görcsös kivitelezésük elől is leomlik a gát. A képzettsége mindenesetre adott, Magyarország legproduktívabb utánpótlásképző műhelyéből érkezett (Kedves „Akadémiák”! A hozzáértő apukák által gründolt Főnixből volt idő, hogy egyszerre hárman is a pályán élvezhették a siker ízét.), játékkapcsolatán Szoboszlaival kifejezetten érződött a közös nevelőmunka hatása. Két tőröl metszett szárnyvédő újabb kompromisszumtól tehetné mentessé Rossiék munkáját.

Bolla Bendegúz (szemben) az Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában játszott Magyarország-Bulgária mérkőzésen (MTI/Czeglédi Zsolt)

Ami garantálható: júniusban újabb meccsek, újabb kérdések. Amit remélhetünk: hasonló folytatás.

A selejtező további programja:

3. forduló (június 17.):
Montenegró–MAGYARORSZÁG, Podgorica 18.00

4. forduló (június 20.):
MAGYARORSZÁG–Litvánia, Puskás Aréna 20.45

5. forduló (szeptember 7.):
Szerbia–MAGYARORSZÁG 20.45

7. forduló (október 14.):
MAGYARORSZÁG–Szerbia, Puskás Aréna 20.45

8. forduló (október 17.):
Litvánia–MAGYARORSZÁG, Kaunas 20.45

9. forduló (november 16.):
Bulgária–MAGYARORSZÁG 20.45

10. forduló (november 19.):
MAGYARORSZÁG–Montenegró, Puskás Aréna 15.00

További tartalmak

Kapcsolódó hírek