A labdarúgó OTP Bank Ligában listavezető Ferencvárosi TC április 2-án, vasárnap 16:30-tól a MOL Fehérvár együttesét fogadja hazai környezetben – a mérkőzést természetesen az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti. A szebb napokat is látott rangadón Sztanyiszlav Csercseszov már számolhat Pászka Lóránddal, aki kicsivel több mint egy hónapot hagyott ki sérülése miatt.
„Köszönöm, mondhatom, hogy mostanra teljesen egészséges vagyok. Egy hete a csapattal edzhetek, örülök, hogy visszatérhettem a sérülésből. Egy sérülés sosem jön jókor, de most, amikor az UEL-meccsek jöttek, és nem tudtam a stáb rendelkezésére állni, az fájt, rossz volt. Ilyen az élet, menni kell tovább, még van előttünk pár bajnoki, most arra koncentrálunk, hogy megnyerjük a hátralévő meccseket.”” – mondta a nemrégiben 27. születésnapját ünneplő balhátvéd, aki a szezon során 13 bajnokin kapott lehetőséget. Pászka a fradi.hu-nak adott interjújában kiemelte, a családja is sok segítséget és erőt adott a visszatérésben.

„Hála Istennek a családom el tudott jönni hozzám Budapestre, így együtt tölthettünk néhány napot. Ők is sokat segítettek abban, hogy minél hamarabb vissza tudjak jönni a sérülésemből mind fizikálisan, mind mentálisan.” A vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban is elmondta véleményét, amely a Ferencváros számára is kiemelt fontossággal bír, hiszen az FTC február 26-a óta – pont az a mérkőzés óta, amikor Pászka megsérült – nem tudott nyerni az NB I-ben.
„Nem vagyunk jó szériában, mindenképpen nyernünk kell ahhoz, hogy ebből kilábaljunk. A Fehérvár jó csapat, jó játékosai vannak, most, hogy új edző is érkezett, rengeteg új impulzus érte a játékosokat. Vasárnap nehéz meccsre számítok, de csak a győzelemre gondolok.”
A Fradi jelenleg 50 ponttal vezeti a bajnokságot a 42 pontos Kecskemét előtt. A MOL Fehérvár FC pedig új edzője, Bartosz Grzelak debütálásán 2-0-ra nyerni tudott a Honvéd ellen, jelenleg 27 ponttal a tabella kilencedik helyét foglalja el. Az OTP Bank Ligában a székesfehérvári együttes 2020 óta nem tudta legyőzni egyik legfőbb riválisát, a szezonban eddig kétszer találkoztak, augusztusban 4-0-ra győzött az FTC, novemberben pedig 2-2-es döntetlent hozott a második „randevújuk”.