Emberek! Újra van Bognár Györgye az NB I-nek! Azaz pontosabban újra van bognáros Paksa az NB I-nek! Az elmúlt években belekényelmesedtünk a Tolna (vár)megyei csapat meccseibe, sportfogadók szinte automatikusan ikszelték be a gólesőt, aztán a mester fél évre eltűnt, pontosabban az MTK-nál próbált szerencsét. De a valódi helye (most már) Pakson van!

„A futballpálya egy színpad. Ott egy előadás folyik, a nézőknek szórakozniuk kell, nemcsak eredményben kell gondolkodni, hanem olyan dolgokat mutatni, amelyért a jövő héten is kijönnek.”

Magától a Mágustól, Verebes Józseftől származik a paksi tréner filozófiája, amit egy rövid küldetésben manifesztál a pályára: gólokat, gólokat, gólokat kell szerezni. Ha a túloldalon is becsúszik egynéhány, csupán járulékos veszteség; bár nyilván nem baj, ha a mutató pluszban áll a lefújáskor, de inkább 5–4 legyen az a meccs, mint 2–0. Érdekes kísérlet folyt az elmúlt félévben Pakson, ugyanis miközben májusban az év edzőjének választották Bognár Györgyöt, az MTK visszautasíthatatlan ajánlattal elcsábította szakmai igazgatónak, így aztán a helyi projekt Waltner Róbertre szállt. Az mögöttünk hagyott néhány hónap viszont bizonyította: ami ennyire flottul működik, kár megbontani. A Paks, az MTK és a magyar foci szempontjából sem baj, hogy nem végleges szakítás, csak egy kis szünet volt Bognár és a zöld-fehérek kapcsolatában.

Erős kezdés, látványos visszaesés

Bognár visszatérése a Hungária körútra sok szempontból fejes volt az ismeretlenbe, annak ellenére, hogy játékosként legjelentősebb sikereit a kék-fehérekkel érte el. A jelenlegi MTK klubfilozófiája azonban nem feltétlenül feleltethető meg a Paksénak, habár NB II-es csapat révén csak magyarokkal szerepel, az elmúlt években saját akadémiájára támaszkodva hagyta figyelmen kívül az osztályváltásokat, így aztán libikóka-funkciót töltött be a magyar fociban. Szemben a Pakssal, amely színmagyar létére is 17 éve masszív NB I-es csapat, s első osztályú tagságához foggal-körömmel ragaszkodik. Arról nem is beszélve, hogy a mester által képviselt totális focit egy teljesen más stílusú osztályra kellett implikálni, a Merkantil Bank Ligában gyakorlatilag csak sündisznóállással találkozott, hiába jönnek a labdák ezerrel a boxon belülre, ha az ellen 11 emberrel védekezik ott.

Ugyanakkor kimondottan bognárosan indult a család (akárcsak Pakson, István játékosként, ifj. György stábtagként segített) fővárosi projektje, az első hét bajnokin 6-1-0-s mérleget repesztett az MTK, diszkrét harminc gólt vágva, ami négy fölötti átlagnak felel meg. A Kozármisleny és a Mosonmagyaróvár hatot, a Dorog ötöt, a Békéscsaba és a Budafok négyet kapott a Bognár-féle csapattól, amely Németh Krisztián és Futács Márkó vezényletével bődületeset ment.

Ekkor még nem sejtették, hogy a közös munka októberig tart (fotó: mtkbudapest.hu).

Aztán valami eltört. Szeptember elején a Diósgyőr 3–0-ra verte a kék-fehéreket, ez volt az első szög a Bognár-projekt koporsójában. Hiába ugyanis az ellenállhatatlan kezdés, innentől teljes hátraarcot produkált a csapat, további öt meccsen maradt nyeretlen, s a brutális kezdés után (amikor már veretlen bajnoki címről, pont- és gólrekordról is suttogtak) az ötödik helyig csúszott vissza. Két hónap szenvedés után pedig el is köszöntek Bognár Györgyéktől, mint kiderült, mégsem tudta tartósan a saját futballját megvalósítani a fiatal csapaton. Ideális esetben ugyanis a piramis tetején a klubfilozófia áll, ehhez kell megtalálni a megfelelő edzőt. A Bognár-iskola pedig egész egyszerűen nem illett az MTK-hoz, a fiatalokat talán túlságosan lekorlátozta (az egyéniség elvész a szisztémában) sokkal inkább mondjuk Horváth Dávid stílusa, aki kívülről-belülről ismeri az akadémiát, s székvisszafoglalója óta nemhogy meccset, még félidőt sem vesztettek a kék-fehérek az NB II-ben.

 A waltneres Paks

Mindeközben Pakson Waltner Róbert kezében volt a főzőkanál, akinek a csapat védekezését kellett rendbe tennie – legalábbis ezt jelölte meg elsőszámú missziójaként. A korábban Zalaegerszegen alkotó tréner inkább 2–0 párti, az előző szezonban igencsak izgága keretet kellett rendszerbe tennie. Ennek megfelelően egy relatíve egyszerű passzív területvédekezést valósított meg csapatával, amelynek célja a középső területek kontrollálása és a csapat együtt mozgása volt a célja – ha belegondolunk, hogy Bognárral hanyatt-homlok rontottak rá az ellenfélre a paksi játékosok, azonnal érezzük a különbséget. Ráadásul a keret szinte teljesen egyben maradt a nyáron, bár nem elhanyagolható gólszám távozott Dél-Koreába elölről, hasonló hatékonyság pótolja Varga Barnabás személyében, a védelembe pedig Kádár Tamás jött, némi rutint csempészve Kinyik, Szélpál, Lenzsér és Vas mellé.

Említést érdemel még Böde Dániel, aki szeptember elején nagy dirrel-durral távozott a második csapathoz, erre most 32 percenként veszi be az ellenfelek kapuját az élvonalban. Érdekes sztori ez: Waltner elmondása szerint közölte a veterán centerrel, hogy már nem számít rá 90 perceket, de ha megnézzük, Bognár visszatérése óta eltelt hat meccsből is mindössze egyszer nevezte a kezdőbe. Mondjuk a Böde és Bognár között kialakult különleges kapcsolat még korábban azt is engedte, hogy a Nemzet Danijából belső védőt faragjon…

A szezon első felében nem volt ilyen boldog Böde Dániel, az NB III-as csapatban játszott (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd).

Visszatérve a rapid Waltner-korszakra, a Paks hozta igazából a kötelezőt, néha nyeregetett, néha nem, kicsit olyan színtelen-szagtalan volt az egész, bár ebből a szempontból nem igazán hálás feladat Bognár György csapatát átvenni, pláne ha az ember stabilizálni szeretné. A csapat megvetette lábát a középmezőnyben, a kiesés réme soha nem fenyegette, de a Konferencia-liga reménye sem poroszkált a Duna-parton. Tavaly az első 19 fordulóban 48-38 volt a zöld-fehérek gólkülönbsége, ez Waltnerrel 31-33-ra módosult, azaz 17 gólt kellett beáldozni a mínusz öt kapott oltárán. Más kérdés, hogy utóbbi a mezőny legrosszabb statisztikája volt, ráadásul rengeteg pontrúgás után nyúlt maga mögé Nagy Gergely (vagy Rácz Gergő, Simon Barnabás), azaz a rendszernek bőven voltak hiányosságai. A célnak megfelelt, az alapot hozta, egy következő gólkirály születőben volt, de az elmúlt két év bognáritása fokozatosan kiveszett.

Van is kicsit olyan érzése az embernek, a Paks vezetői már az MTK-s kaland vége óta az apropót keresték, amikor visszacsempészhetik a sikeredzőt a kispadra. Ez végül egy debreceni zakó után jött el: egygólos vezetésről sikerült kikapni a hosszabbításban két pontrúgás után, a csapat pedig négy meccs után is nyeretlen volt tavasszal. A király visszatér!

A Paks és Bognár szövetsége

A Bognár fémjelezte focit jellemezni könnyű, megvalósítani annál nehezebb. Mint bebizonyosodott: a paksi közeg és keret is szükséges a hatékony működéséhez. A védők és középpályások erősek, labdabiztosak, nem mellesleg több szerepkörben is feltűnhetnek: Szabó János belső védőként és bal futóként is megállja a helyét, Osváth mindkét szélt képes bejátszani, a fiatal Vas Gábor középpályásból lett centerhalf, Sajbán pedig a kapuson kívül szinte már minden volt a Paksban. A belső középpályások (Windecker, Papp Kristóf) fizikuma a második labdák megszerzésénél, pontrúgásoknál értékelődik fel, a centerek pedig tökéletesen kiegészítik egymást: ha Varga mellett a mozgékonyabb Hahn vagy Sajbán játszik, összekaparják a lecsorgókat, ha az elemi erő Böde, akkor meg két toronyra is lehet ívelgetni.

A 3-5-2-es formáció csupán a keret, a stílus olyannyira idegen a magyar futballtól, hogy információink szerint van olyan NB I-es csapat, amelyik az ellenfél feltérképezésénél egyszerűen kihagyja a statisztikákból a bognáros Paksot, mert úgyis csak torzít az adatokon. Bognár György nem az adatok embere, ő a két szemének hisz. A stílus pedig egyszerű: minél hamarabb elrúgatni az ellenféllel a labdát, megszerzése után pedig minél hamarabb visszajuttatni a tizenhatoson belülre. Azaz a Paks mintegy vezényszóra emberig támad le, s addig nyomja az ellenfelét, amíg az kénytelen drasztikus megoldást választani: visszaadni. A meccs jelentős részében ez a presszing annyira hatékony, hogy az ellenfél hiába dolgozza ki precízen a pozíciós játékát, automatizmusait, ritkán tud csak kiszabadulni. Ha viszont kiszabadul – ugye a totális futball veszélye –, hatalmas területek állhatnak rendelkezésére.

A Paks labdás játékát sem kell sokáig boncolgatni: ha nem a belső védő íveli vissza a tizenhatosra, akkor a szélső adja be. Persze a valóságban az egész nem ennyire egysíkú, a futballban előfordul ugye az a bizonyos váratlan, a második labda, az egyéni teljesítmény, de talán nem véletlen, hogy a Paks nem a technikás cselgépektől hemzseg, hanem az erős játékosoktól, akik – mainstream kifejezéssel élve – jól látnak a pályán.

Bognár érkezése óta hat tétmeccset játszott a csapat, ebből négyet megnyert, kettőt elvesztett. Utóbbi kategóriába tartozik a Vasas elleni kupanegyeddöntő, így már csak a bajnokság maradt a fókuszban. Első pillantásra is látható volt, hogy a csapatnak nem kellett sokáig ismerkednie régi-új vezetőedzőjével, szinte azonnal váltott, a Mezőkövesd elleni bemelegítés után pedig a Puskás, a ZTE, a Fehérvár és a Vasas is fejet hajtott. Négyes győzelmi sorozata pedig a korábbi regnálása során sem volt Bognár Györgynek!

Beszéljenek a számok!

Bár nem Bognár világa, mi azért elmerültünk a számokban, s megnéztük, tényleg ennyire látványos-e a változás a mester visszatérése óta. Spoiler: igen. Íme a Paks játéka edzőváltás előtt és után a Wyscout adataival ábrázolva:

Mindjárt az egyik leglátványosabb jele az ellenfél letámadásának: az ellenfél térfelén a Waltner-érában átlagosan 20.95 labdát szerzett a Paks, ez Bognárral majdnem a duplája, meccseként 39! A Bognár-korszakot ábrázoló képről Paks kis híján lelóg…

Bár a kontratámadások száma is nőtt február óta (10.11 -> 13.8 / meccs), a Paks mégsem az a tipikus kontracsapat, ez a labdaszerzések pozíciójának és a keret jellegének is köszönhető. Ugyanakkor a meccsenkénti átlagos 120.6 labdaszerzés magasan kiemelkedik a magyar mezőnyből. Toronymagasan.

A bognáros Paks szökőkút-módjára támadja le az ellenfelet, mindenkinek emberig, labdaszerzésig kell sprintelnie. Az eredmény fent látszik: az első 19 fordulóban a megelőző szerelések és az 5 mp-en belüli labdaszerzéseket tekintve is harmadik volt a csapat, azóta mindkét mutatóban magasan első.

És mi a helyzet, ha megvan a labda? Minél hamarabb be a boxon belülre, abból lesz a gól! A Waltner-korszakot meccsenként 14.68 beadás jellemezte, a rebognárosat majdnem a duplája, 25.4. Nem a minőség, a mennyiség a lényeg, gólt szerezni második szándékból is lehet ám!

A Paks a kialakított helyzetek minőségében 9. helyen állt az első 19. forduló után, az azóta eltelt néhány hét alatt ötödiknek jött fel. A jobb oldali képen látható, minek köszönhetően. Egyszerű logikai menet: minél több labda érkezik a kapu elé, annál több és magasabb minőségű helyzet alakul ki ééés…

A gól! Az edzőváltás után jött a Mezőkövesd elleni 0–2 után sorrendben négy, három, kettő, három rúgott gól a bajnokságban. Bognár érkezése óta viszont 1,86-os xG-t alakít ki a csapat és azokból 2,4 gólt szerez.​ Impresszív!

A Bognár György által honosított gólgépezet két éve 76, tavaly 75 paksi gólt eredményezett. Visszatérése óta pedig öt bajnokin négy győzelem a mérleg, amelynek köszönhetően már a dobogót ostromolják Varga Barnabásék. Pedig az ellenfeleket biztosan nem éri váratlanul a játék, mégsem tudnak ellene mit kezdeni. A bognári filozófia, a bombaformában lévő támadók és a csapategység újra bebizonyítja: a futballban megéri vakmerőnek lenni.

Igen, a Paks meccsein a futballpálya valóban betölti színpadfunkcióját, a zöld-fehérek előadása pedig letisztult, érthető, látványos. Ja, és eredményes is!