Musorujsag
Élő Eredmények

Csoboth mesterhármasával újpesti fociünnepet hozott Vignjevics visszatérése, ám vezéráldozattal járt a siker

Csoboth mesterhármasával újpesti fociünnepet hozott Vignjevics visszatérése, ám vezéráldozattal járt a siker

MTI/m4sport.hu
Milos Kruscsics bemutatkozása után Neboja Vignjevics is debütált a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában. A szerb tréner számára viszont nem volt ismeretlen a közeg, hiszen 2013 és 2020 között, hét szezonon keresztül irányította az Újpest FC csapatát, amely az aktuális játéknapon a Zalaegerszegi TE FC-t fogadta. A lila-fehérek 2-0-ra is vezettek, amikor a kezdőbe hosszú idő után visszatérő Yohan Croizet súlyos sérülést szenvedett, ez kissé megfogta a hazaiakat, ugyanis a ZTE öt perc alatt kiegyenlített, de végül Demjén Patrik hiába Csoboth Kevin mesterhármasát eredményezte, s így az Újpest 3-2-re győzött és így már nyolcadik a bajnokságban.

A mérkőzés összefoglalója:

Kifejezetten jó iramban kezdődött a kiesési rangadó, bő tíz perc alatt mindkét fél előtt adódott ziccer, de Lesjak közeli próbálkozását Nikolic védte bravúrral, Mudrinski pedig rosszul találta el a labdát. A Zalaegerszeg közelebb járt a gólhoz, Nikolicnak sokkal több dolga volt a kapuban, mint kollégájának, mégis az Újpest szerzett vezetést fél óra elteltével, ugyanis a válogatottban is bemutatkozó Csoboth már nem hibázott öt méterről. A bekapott góltól kissé megzavarodott a kék-fehér együttes, így a lila-fehérek akár megduplázhatták volna az előnyüket, de Boumal kétszer is kihagyta a 11-esét, előbb a korán elmozduló Demjén védte a lövését, majd az újrarúgást mellélőtte a kameruni középpályás.

A térfélcserét követően Csoboth egy tökéletes kapuskirúgás és nagyszerű egyéni akció végén ismét betalált, ez pedig sokkolta az ellenfelet. Az Újpest akár végleg eldönthette volna a három pont sorsát, de Varga szabadrúgása a kapufán csattant. Ezt követően a Zalaegerszeg ugyan próbált támadni, de nem túl nagy meggyőződéssel tette, így a fővárosiak biztosan őrizték megnyugtatónak tűnő előnyüket, mígnem Croizet súlyos térdsérülést szenvedett. A balszerencsés eset teljesen megzavarta a hazaiakat, a ZTE pedig előbb egy szerencsés öngóllal szépített, majd három perccel később egyenlített. A meccset negyedórával a vége előtt a zalaegerszegi kapus hibája döntötte el, ugyanis rosszul szabadított fel, Csobothot találta el, akiről a labda a kapuba pattant. A hátralévő időben a vendégek már nem tudtak újítani, így pont nélkül távoztak Újpestről.

A mérkőzés után Nebojsa Vignjevics kiemelte Csoboth Kevin szerepét, a szerb tréner szerint az ő kvalitása nagyban kellettek az Újpest heroikus győzelméhez. Kollégája, Ricardo Moniz is kiemelte a magyar válogatott támadó erényeit, s hozzátette, Zalaegerszegen is arra törekednek, hogy olyan játékosokat kell kinevelniük, mint amilyen Csoboth, ugyanis szerinte a csapatukból még hiányoznak a klasszis teljesítményt nyújtó futballisták. A karrierje első mesterhármasát jegyző újpesti labdarúgó elárulta, szerette volna ő lőni a büntetőt, de az edző másképp döntött, s kiemelte, nagyon hálás a szurkolóknak azért a buzdításért, amit ma nyújtottak.

Az NB I jelenlegi fordulójának élő hírfolyama, benne minden góllal és érdekességgel IDE KATTINTVA követhető figyelemmel.

Az OTP Bank Liga, 25. fordulójának eredményei:

Szombat:
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia 2-2 (1-0)
Újpest FC-ZTE FC 3-2 (1-0)
Budapest Honvéd-Paksi FC 1-2 (0-1)

Vasárnap:
Kecskeméti TE-Mezőkövesd Zsóry FC 0-1
Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 2-2
Debreceni VSC-Vasas FC 3-1

Az OTP Bank Liga állása a 25. forduló után (Fotó: m4sport.hu)
Borítókép: Csoboth Kevin (Fotó: Újpest FC)

További tartalmak