„A bírói döntések az egész első félidőben szaggatták a játékot. Rossz döntések balra is jobbra is, Colley visszahúzását meg sem nézték. Nem is értem minek a VAR” – fogalmazta meg igen éles véleményét Hornyák Zsolt. A kritikája érdekes, ugyanis csapatának azért kedvezett a videóbíró-asszisztensrendszer, hiszen az első félidőben egy egyértelmű kezezés után nem ítéltek büntetőt a Kisvárda javára, majd a meccs végén maradt a kissé véleményes tizenegyes, mellyel egyenlíthetett a Puskás Akadémia.
„Nem látom így ennek értelmét, ha ez így fog működni a közeljövőben. Az első gólnál Levi visszahúzásával sem foglalkoztak, mi viszont sajnos sokat foglalkoztunk a játékvezetővel, de ezt kérte tőlünk. A meccs után korrekt módon elmondtam neki, hogy az ilyen mérkőzéseken illene jobban fújni” – zárta gondolatait a PAFC vezetőedzője.
Az első félidőben megúszott tizenegyes: