A Paks 2–1-re nyert a kiesés ellen harcoló Honvéd vendégeként a 25. forduló szombati játéknapján, Bognár György együttese sorozatban ötödik bajnokiján diadalmaskodott és ezzel már harmadik a tabellán.
Dean Klafuric, a kispestiek vezetőedzője a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta, megvoltak a lehetőségeik, de megint beigazolódott a futball íratlan szabálya, amely szerint a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat. „Volt egy-két kihagyásunk, ezek okozták a vesztünket, mert a Paks nagyon erős csapat, az utolsó percig küzd, ha nem nyújtasz száz százalékot, akkor nem tudsz ellenük nyerni” – mondta a horvát tréner, aki szerint egy tizenegyest nem adott meg a javukra a játékvezető.
Bognár György, a Paks trénere szerint kicsit megtört az a lendület, ami a válogatott szünet előtt jellemezte a csapatot, a hozzáállás és a küzdeni tudás azonban rendben volt. „Gyakorlatilag ezzel nyertünk. Ha rossz játékkal nyerni tudunk, akkor bizakodhatunk a jövőt illetően” – fogalmazott a tréner, aki Varga Barnabás hanyagul elvégzett és kihagyott büntetőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nagyobb felelősséggel kell a tizenegyeseket rúgni, főleg egy válogatott játékosnak. „De szerintem ő ezt most már megértette.”
A szakember hozzátette, a győztes gólt szerző Böde Dániel megint bebizonyította, hogy nem lehet félvállról venni és még mindig lehet rá számítani.
Tamás Krisztián, a Honvéd középpályása is azt emelte ki, hogy a sok kidolgozott helyzetük ellenére szenvedtek vereséget. „Végig a kezünkben volt a meccs, mindenképp javítanunk kell ezen, sokkal higgadtabbaknak kell lennünk a kapu előtt, jó döntéseket kellene hozni és akkor eredményesebbek tudnánk lenni. A második félidőt is jól kezdtük, aztán jött Böde Dani és eldöntötte.”
„Bognár György mondta a beállásomkor, hogy nem baj, ha gólt rúgok, mondtam neki, hogy én se haragudnék meg, ha gólt szereznék” – értékelt vidáman Böde Dániel, aki úgy véli, legutóbb a 2016-os Európa-bajnokság előtt volt ilyen jó formában. Arra a felvetésre, hogy neki vannak-e olyan céljai, mint Zlatan Ibrahimovicnak, aki 41 évesen tért vissza a válogatottba, azt válaszolta, hogy „lehet, de maximum a Tolna megyei válogatottba”.
A paksiak első gólját szerző Hahn János szerint nagyon értékes három pontot szereztek Kispesten, hiszen a „brusztos” házigazdák élet-halál harcot folytatnak a bennmaradásért.