Musorujsag
Élő Eredmények

Nebojsa Vignjevic elárulta, miért Boumal lőtte az Újpest tizenegyesét

Nebojsa Vignjevic elárulta, miért Boumal lőtte az Újpest tizenegyesét

m4sport.hu
Az Újpest FC 3-2-re nyert a Zalaegerszegi TE FC ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában. A lila-fehérek már akár az első félidőben is 2-0-ra vezethettek volna, amennyiben Petrus Boumal értékesíti a megítélt büntetőt. A kameruni játékos pedig kétszer is próbálkozhatott, de mindkétszer pocsék módon hajtott végre a büntetőt, az elsőt Demjén Patrik védte, aki elmozdult a gólvonalról, ezért jöhetett az újrázás, mellyel viszont már a kaput sem találta el a középpályás. A meccs után Vignjevics mester elárulta, eredetileg Ognjen Mudrinszki az első számú végrehajtó, azonban ő sérülés miatt ekkor már nem volt a pályán.

A vezetőedző a később megsérülő Croizet-t kérte meg a büntető elvégzésére, ám Boumal önként jelentkezett, hogy majd ő elvégzi. Minden bizonnyal legközelebb már nem tehet majd így, ugyanis a szerb tréner kiemelte, hogy gondolkodni fog egy második számú végrehajtó kijelölésén is, aki akár Csoboth Kevin is lehet, hiszen a ZTE ellen meterhármast jegyző támadó a találkozó után kifejtette, ő is szerette volna elvállalni a kínálkozó lehetőséget.

Boumal két büntetője:

 

További tartalmak