„Nem bántam meg, hogy a válogatott meccsek előtt megerősítettem Kondás Elemért a posztján. Talán csak annyiban bánom, hogy ezt a kupaelődöntőt elveszítettük, nem tudtunk továbbjutni, és talán ha előbb váltunk, változás következhetett volna be a csapat játékában” – kezdte a Kossuth Rádiónak a sportigazgató, aki hozzátette, azzal, hogy a válogatott szünetben megerősítették posztján Kondást, „azt szerették volna érzékeltetni, hogy nem csak edzőkérdésről van szó”.
Nagy szerint a Budafok elleni kudarc (0–3) „semmikép nem Kondás megerősítésének következménye”, és elérték céljukat, mert érezhető volt, hogy a játékosok között nem volt téma az edzőváltás a kupameccs előtt.
„Már a médiában is megjelent, ki lehet az új edző és úgy gondoltuk, ha a játékosok is ezzel foglalkoznak, akkor nem tudnak a feladatukra koncentrálni, ami nem jó – indokolta a lépést. – A tegnapi mérkőzés után viszont egyértelműen éreztem, hogy Kondás Elemér elvesztette az öltözőt, ami egy folyamat eredménye, ez csúcsosodott ki a Budafok elleni Magyar Kupa-elődöntőben.”
A klub korábban igyekezett „többféleképpen felrázni a társaságot” – a vezetőedző drasztikus lépéstől sem riadt vissza –, nem a szokványos módon szerették volna megoldani a problémát, azonban „az elmúlt két mérkőzésen érezhető volt, hogy Kondás fokozatosan elveszítette az öltőzőt”, így elkerülhetetlenné vált a lépés.
Ahogyan nem akartak elhamarkodott döntést hozni a menesztés esetén, az új edző kinevezésénél sem teszik, hiszen úgy akarnak eljárni, ahogy a játékosktól is elvárták: nem kapkodva, hanem a legjobb megoldást keresve a feladatra koncentrálni.
„Nem szeretnénk kapkodni. Szeretnénk megfontolt döntést hozni. Nem hiszem, hogy a bajnokság jelenlegi állásánál egy gyors, elhamarkodott döntést kellene hoznunk” – fogalmazott Nagy Miklós, egyúttal megerősítve, hogy az átmeneti időszakban Desits Szilárd másodedző irányításával készül az együttes.
Kondás Elemér a 2022/23-as szezon közben, szeptemberben, az OTP Bank Liga 7. fordulóját követően vette át az újonc Vasas irányítását a távozó (azóta Mezőkövesden dolgozó) Kuttor Attilától, akivel az élvonalba jutott az angyalföldi klub.
A csapat teljesítményén az új vezetőedző sem tudott lendíteni, a 10. forduló óta megszakítás nélkül utolsó helyen állnak az NB I tabelláján és hétvégi, Debrecen elleni vereségét követően szinte csak matematikai esélyük maradt a bennmaradásra.
Az 59 éves szakember 18 bajnoki mérkőzésen irányította a csapatot, mérlege 3 győzelem, 5 döntetlen és 10 vereség. A Vasas a bajnokságban november óta nyeretlen és legutóbbi öt tétmérkőzését kivétel nélkül elvesztette.