Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Korábbi válogatott kerettaggal a soraiban menekül tovább a kiesés elől a Nyíregyháza

Korábbi válogatott kerettaggal a soraiban menekül tovább a kiesés elől a Nyíregyháza

m4sport.hu
Hegedüs Lajos visszatért Nyíregyházára - adta hírül a Merkantil Bank Liga 18. helyén álló csapat hivatalos honlapja.

A korábban többek között a Paks, a Puskás Akadémia és az MTK kapuját is védő, több mint 200 élvonalbeli meccsel rendelkező játékos ősszel a Dunaújváros hálóőre volt, péntektől viszont már újra a Nyíregyháza Spartacus keretével készül.

A 33 éves Hegedüs leigazolása azután vált szükségessé, hogy a Szpari két kapusát is elveszítette az utóbbi időben. Fejér Béla bokája az Ajka ellen sérült meg, az MTK elleni bajnoki után pedig Hrabina Alex jelezte, hogy hát- és derékfájdalmai vannak, így nem tudja vállalni a soron következő mérkőzéseket.

„Mindenképpen szükségünk volt egy azonnal bevethető játékosra. Hegedüs Lajos ősszel Dunaújvárosban védett, jó erőállapotban van, jól ismerem őt, így megállapodtunk a hálóőrrel” – nyilatkozta Fekete Tivadar sportigazgató Hegedüsről, aki 2021-ben hat meccsen pályára lépett a csapatban.

„Örülök, hogy visszatérhettem! Dunaújvárosban voltam legutóbb, ahol januárban a profi futball megszűnt, és azóta egy ilyen lehetőségre vártam. Nagyon nagy bennem a bizonyítási vágy, mert amikor itt voltam, az sem csapat szinten, sem egyénileg nem úgy sikerült ahogy szerettem volna. Nagyon motivált vagyok, segíteni akarok a Szparinak. Igyekeztem magam végig olyan szinten tartani, hogy azonnal bevethető legyek, és a keretet is alkalmasnak tartom arra, hogy elérjük a célokat. Szinte mindenkit ismerek, vannak akikkel játszottam együtt a Spartacusban vagy az MTK-ban, így a beilleszkedéssel sincs gond” – mondta Hegedüs.

A klub közleményében emlékeztet rá, Marco Rossi szövetségi kapitány korábban a bolgár, a szerb és az orosz válogatott elleni mérkőzésekre készülő magyar válogatott keretébe is meghívta a kapust.

Borítókép: Nyíregyháza Spartacus

További tartalmak