Benne volt a levegőben, hogy Hollandián belül vált csapatot a 38 éves kapusedző, ugyanis megkereste a Groningen és azzal kecsegtette, a klub első csapatának edzője lehet, de az Alkmaar nem akarta elengedni, ezért előnyös feltételekkel meghosszabbította szerződését.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szénási a klubnál az U14-estől az U23-as csapatig foglalkozik a fiatalokkal, eredményei pedig igazolják, miért szeretnének vele hosszú távon együtt dolgozni: a U14-től U20-ig egy kivétellel minden holland utánpótlás-válogatottban található Alkmaar-kapus.
Az első számú kapusedzővel remek a kapcsolata, gyakran vesz részt az első keret edzésein, szükség esetén edzőtáborban is beugrik a helyére.
„A klubnál tudják, milyen ambícióim vannak, szeretnék idővel az első csapatnál dolgozni, de azt is látom, hogy egyelőre semmi nem indokolja a váltást, így meglátom, mennyi ideig érdemes várnom, és persze magamat is készen kell éreznem arra, hogy a legmagasabb szinten teljesítsek” – mondta a terveiről az M1-nek adott interjúban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Úgy véli, céljai egy részét már teljesítette, hiszen az volt az álma, hogy a holland válogatottnál dolgozhasson, jelenleg pedig az U14-es csapatnál ez megadatik neki, miközben az ország legjobb utánpótlásnevelő klubjánál végezheti a munkáját. Friss céljai között szerepel, hogy egy olyan klubnál kapjon lehetőséget, amellyel a nemzetközi porondon is komoly teljesítményeket lehet elérni.
„Elsősorban az Alkmaarnál látom a jövőmet, de ha egy olyan klubtól kapnék ajánlatot, ahol hosszútávú vízió van és a legmagasabb szinten végezhetem a munkámat, elgondolkodnék rajta.”
Kérdés viszont, hogy a klub másik magyarja, Kerkez Milos meddig marad az Alkmaarnál, miután több komoly klub is érdeklődik iránta folyamatos jó teljesítményének köszönhetően: védő létére 5 gólja és 7 gólpsssza van a szezonban, lőtt már győztes gólt az Európa-liga kieséses szakaszában, a hétvégén emlékezetes szólógólt lőtt a félpályától indulva.
Nem lenne meglepetés, ha a nyár folyamán váltana. A klubnál szeretik és elismerik munkáját, a csapat egyik alapembere, így nem feltétlenül akarják eladni, de egy megfelelő ajánlat esetén minden bizonnyal elengednék. Kérőkből nincs hiány.
„Az biztos, hogy egy karakter. Sugárzik belőle a pozitív energia pályán és azon kívül egyaránt. Népszerű játékos az öltözőben, mert nagyon megdobja a hangulatot, de emellett a pályán nagyon komoly és mindent belead, sokat futó játékos. Nagyon gyorsan megszerették itt.”
„Amikor hozzánk került, az elején a másodosztályban játszott, de csak rövid ideig. Már akkor látszott rajta, hogy sok van benne, a gyorsasága és a védekező kvalitásai miatt. Az egy az egy elleni játékban nagyon jónak tartom, de ami az igazi fegyvere, az ahogyan a támadójátékot segíti, minden támadásra fel- és vissza is ér. Veszélyes beadásai vannak, gólveszélyes is, hiszen rúgott már gólokat. Támadásban és védekezésben is olyan kvalitásai vannak, hogy ezért bátran nyúl hozzá az edző. Már nemcsak arról beszélünk, hogy bátran nyúlnak hozzá, de alapembere lett a csapatnak” – jellemezte a balhátvédet, aki az Alkmaar együtteséből került be a magyar válogatottba, ezt a sikert pedig a klub is magáénak érzi.
„Hatalmas elismerés ez, mindenki nagyon örül neki, mert mi is nagyon sok munkát fektettünk bele, ahogyan Milos is megdolgozott ezért. Egy olyan siker ez, amit közösen értünk el. Csak a vállát veregetheti mindenki, itt mindenki örül annak, ha a srácok jól teljesítenek a különböző válogatottakban.”
Elárulta, jelenleg a svéd, norvég és dán utánpótlás-játékosok nagy számban áramlanak a holland labdarúgásba, de Kerkez teljesítménye élénkítheti az érdeklődést a magyar piac felé is.
„Milos segített, hogy javítsa a képet az otthoniakról, remélem, idővel ez tovább erősödik. Ha egyenesek akarunk lenni, akkor az elmúlt pár évben nem volt valami jó itt a kép a magyar futballistákról. Ha valakivel itt elkezdtünk beszélgetni magyar labdarúgókról, akkor sajnos elég gyorsan leintettek, de ahogyan fejlődik a magyar futball, úgy veszik egyre komolyabban a mi utánpótlásképzésünket és bajnokságunkat” – ecsetelte a kapusedző.
Jó kapcsolatot ápolnak, de ritkábban találkoznak, mert az első és második csapat edzéseit egy időpontban tartják, így sokszor elkerülik egymást.
„Amikor találkozunk, mindig magyarul beszélünk, szülei is rendszeresen jönnek a mérkőzésekre, remélem egy ideig még így marad, és tovább erősíti az Alkmaart.”
Szénási a magyar kapusokról általánosságban úgy gondolja, hogy az európai elithez mérten is kiemelkedően képzettek, jó példa erre Gulácsi Péter pályafutása, de sok fiatalban látja a lehetőséget, hogy komoly külföldi karriert fusson be.
„A magyar kapusok jól képzettek az európai elithez képest, sosem volt problémánk kapusposzton. Ha csak a jelent nézzük, Gulácsi Péter fantasztikus karriert fut be, nagyon jó teljesítményt nyújt, bár sajnos most sérült. Ugyanakkor vannak srácok, akik jönnek mögötte: Hegyi Krisztián a West Hamben edz az első csapattal, Senkó Zsombor ellen konkrétan játszottunk, amikor a Juventusszal találkoztunk az ifi BL-ben, tizenegyespárbajban ők jutottak tovább. Nagyon jól játszott, sokat látok benne. De említhetem még Yaakobishvili Áront, aki Barcelonában véd, és az utánpótlás-válogatottban is játszik. Nagyon sok problémánk nem lesz a kapusposzton, ahogyan remélhetőleg játékosposztokon sem a közeljövőben” – mondta a magyar kapusok helyzetéről Szénási Béla.