Az orosz szakember úgy kezdte, hogy már a meccs előtt megmondta, a Vasas ellen mindig nagyon nehéz dolguk van, talán a közös történelmüknek is betudható. Összegzése lényege, hogy a második félidőben jól játszottak, a beküldött cserék révén fel tudták gyorsítani a tempót.
Csercseszov természetesen nem mehetett el szó nélkül ezen cserék egyike, a tetszetős szólójával döntő Lisztes Krisztián szerepe mellett.
Leszögezte, tudják, mire képesek a fiataljaik, hangsúlyozva, hogy nemcsak az ötödik élvonalbeli bajnokiján harmadik gólját szerző 17 évesen támadóról beszél. A dolguk, hogy ne kapkodjanak türelmetlenül az ifjú játékosok beépítésével, hanem lassan, fokozatosan emeljék fel a felnőtt futball szintjére. „Nagyon örülünk nekik, hogy ismét segíteni tudott a csapaton, de mindenhez idő kell. És megfelelően fel kell készíteni a fiatalokat” – foglalta össze Lisztes kezdőbeli kilátásai kapcsán.
Egyébként a berobbanó játékos sem abban gondolkodik – persze azért reméli –, hogy már a hátralévő fordulókra be tudja-e verekedni magát a csapatba, sokkal inkább hosszú távra tűzte ki a céljait.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A gólja kapcsán Lisztes elismerte, a Fehérvár elleni duplája, már csak amiatt is, hogy hazai környezetben érte el, mindig különleges lesz számára, ezúttal viszont nem döntetlent, hanem fontos három pontot hozott a konyhára.