Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: Boér Gábor lett Ricardo Moniz utódja Zalaegerszegen, megvan az új sportigazgató is

Hivatalos: Boér Gábor lett Ricardo Moniz utódja Zalaegerszegen, megvan az új sportigazgató is

m4sport.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE a hivatalos honlapján tudatta, hogy Boér Gábor veszi át az alakulat irányítását.

 

A Zalaegerszeg hétfő délelőtt, némileg váratlanul, mindössze néhány nappal a Budafok elleni MK-finálé előtt jelentette be, hogy Ricardo Moniz távozik a klubtól, a vezetőség ugyanis úgy ítélte meg, a csapat az utóbbi időben lejtmenetbe került.

A gárda gyorsan meg is találta a búcsúzó szakember utódját: a hétfő délutáni közleményből kiderül, az együttes irányítását az a Boér Gábor veszi át, akinek nem lesz ismeretlen a zalaegerszegi közeg, 2020 és 2021 között már dolgozott az alakulatnál.

Egyértelmű a célunk az előttünk álló időszakra, az elsőosztályban kell maradni és meg kell nyerni a kupát, ami egy mérföldkő a klub életében. Ez nem csak rólam, hanem a klubról és a városról szól. Nagyon fontos, hogy egység legyen az öltözőben és olyan munkát végezzünk, amivel elérhetjük céljainkat. Meg kell fordítanunk a jelenlegi negatív szériát és vissza kell térni a helyes útra; ez a csapat a szezon során már többször bizonyította, hogy tud jól játszani és komoly lendülettel rendelkezik. Jó állapotú csapatot kell átvennünk az utolsó pár fordulóra, az lesz a dolgunk, hogy felrázzuk az együttest és újra önbizalommal teli játékot produkáljunk” – nyilatkozta a ZTE hivatalos honlapján a szakember.

A 40 esztendős Boér a szlovén másodosztályban szereplő NK Naftától érkezett a Zalaegerszeghez, a bejelentés arra azonban nem tér ki, hogy a szakember meddig kötelezte el magát.

A Zalaegerszeg az új vezetőedző mellett az új sportigazgatóját is megtalálta: az a Sallói István tért vissza a vezetőségbe, aki korábban három éven keresztül tevékenykedett a klubnál.

Egyrészt sajnálom, hogy olyan helyzet van a Zeténél, hogy váltani kell, hisz nagyon jól indult a szezon, ígéretes a társaság. Másik oldalról pedig el kell mondjam, hogy jól éreztem magam Zalaegerszegen az első időszakomban, jó volt az együttműködésünk az Elnök úrral és nagy örömmel fogadtam el a lehetőséget. Bízom benne, hogy sikerül úgy befejezni az évet, ahogy ez pár hónappal ezelőtt is kinézett. Régi álmunk válhat valóra, hisz már évekkel ezelőtt is beszéltünk róla, hogy szeretnénk megnyerni a kupát, mivel kupagyőztes még nem volt a Zete. Ez egy nagy lehetőség lesz, de jelenleg a Mezőkövesd elleni mérkőzés a legfontosabb” – mondta el Sallói.

A ZTE a bajnokságban 28 fordulót követően 31 szerzett pontjával a kilencedik a bajnokságban, ám mindössze három pont választja el a kieső, 11. pozíciótól.

Edzőváltások a labdarúgó OTP Bank Liga 2022/23-as idényében:
2022. augusztus 31. – DVSC: Joao Janeiro helyett megbízottként Dombi Tibor
2022. szeptember 6. – Vasas: Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. szeptember 6-14. – Mezőkövesd: Supka Attila helyett Kuttor Attila
2022. szeptember 21. – DVSC: Dombi Tibor helyett Srdjan Blagojevic
2022. október 17. – MOL Fehérvár: Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. október 24. – Budapest Honvéd: Thomas Courts helyett Dean Klafuric
2023. február 13-14. – Paksi FC: Waltner Róbert helyett Bognár György
2023. március 14-15. – MOL Fehérvár FC: Huszti Szabolcs helyett Bartosz Grzelak
2023. március 23. – Újpest FC: Milos Kruscic helyett Nebojsa Vignjevic
2023. március 27. – Kisvárda: Török László helyett Milos Kruscic
2023. április 6. – Vasas: Kondás Elemér helyett megbízottként Desits Szilárd
2023. április 24. – ZTE: Ricardo Moniz helyett Boér Gábor

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek