„A szezon előtt a bennmaradás volt a cél, ezt elértük, most hét pont az előnyünk a Pakssal szemben, azaz innentől a dobogó egy reális célkitűzés. Már csalódottak lennénk, ha ez nem lenne meg” – mondta az M1-nek Tóth Ákos, aki szerint a sikerességet az alapozza meg, hogy a szakmai stáb és a klubvezetés nyugodtan dolgozhat.
„Persze most a csillagok állása is kedvező, de amit látunk, annak az alapjait már évekkel ezelőtt lefektettük. A mostani eredmények talán kicsit túlzók is, de mi próbáljuk következetesen továbbvinni azt a munkát, amit elkezdtünk” – tette hozzá. A nemzetközi szerepléssel kapcsolatban Tóth Ákos elmondta, reményeik szerint a kecskeméti stadion gyepszőnyegét nyáron lecserélik, így a gárda az első fordulóban hazai környezetben szerepelhetne. Ugyanakkor előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a szegediekkel, akik fogadókészek a lila-fehérek nemzetközi meccseit illetően.

Az NB I-re vonatkozóan kiemelte, nem tud nagyobb eredményt elképzelni, mint, amit elértek, de ugyanakkor tudják, van még hova fejlődniük. Klub- és csapatszinten szeretnének előrelépni, hogy tartósan az OTP Bank Liga tagjai tudjanak maradni, ehhez pedig kell egy hátország is.
„A 12 csapatos NB I egy igazi horrorliga, láthatjuk, hogy 5-6 klub is veszélyben van még a kiesés miatt, így nagyon fontos lenne számunkra a stabilitás” – tette hozzá a sportvezető.
A jövőről általánosságban szólva Tóth Ákos azt mondta, „ha eredményekben lassan már nincs hova fejlődni, a klub és a csapat feljebb tud lépni, szeretne stabilan a legjobbak között szerepelni”. A sportigazgató megjegyezte, nagyon várja a pillanatot és büszkeséggel töltené el, ha a magyar válogatottba is adna játékost a klub. Véleménye szerint több futballista is van a keretben, aki egyszer képes lehet a nemzeti csapatban szerepelni.