„Amikor ideérkeztem, rögtön azt kérdeztem, kik azok a magyar játékosok, akikre számíthatok és kik azok, akiket fel lehet építeni. Nagyon örülök, hogy hármat sikerült ilyen szinten beépíteni a keretbe, gondolok itt Pászkára, Baráthra és Lisztesre. Szeretném én is ezt az utat járni és folytani, hogy minél több magyarnak lehetőséget tudjak adni” – fejtette ki véleményét az orosz tréner a Vasas elleni bajnoki találkozó után.
Csercseszov a mérkőzés után az M4 Sport kamerája előtt a Lisztes-kérdésre, mint potenciális kezdőjátékos is kitért. Leszögezte, tudják, mire képesek a fiataljaik, hangsúlyozva, hogy nemcsak az ötödik élvonalbeli bajnokiján harmadik gólját szerző 17 évesen támadóról beszél. A dolguk, hogy ne kapkodjanak türelmetlenül az ifjú játékosok beépítésével, hanem lassan, fokozatosan emeljék fel a felnőtt futball szintjére. „Nagyon örülünk nekik, hogy ismét segíteni tudott a csapaton, de mindenhez idő kell. És megfelelően fel kell készíteni a fiatalokat” – foglalta össze Lisztes kezdőbeli kilátásai kapcsán.
A Ferencváros továbbra is hat pontos előnnyel az első helyen áll az OTP Bank Ligában a második helyezett Kecskemét előtt. A Fradi a 29. fordulóban – május 1-én, hétfőn – az Újpest elleni idegenbeli derbin lép majd pályára legközelebb.