Musorujsag
Élő Eredmények

Túlélők, hanyatlók, meg kipukkanók, és a felejtős – a mezőny több mint fele öt fordulóval a vége előtt is az élvonalban maradásért küzd

Túlélők, hanyatlók, meg kipukkanók, és a felejtős – a mezőny több mint fele öt fordulóval a vége előtt is az élvonalban maradásért küzd

m4sport.hu
Mindössze öt forduló van hátra az OTP Bank Ligából, és a 12 csapat több mint fele többé-kevésbé még mindig érintett a kiesés ellen folyó versenyfutásban.

Bár nem várt forgatókönyv, hogy az álomszerűen menetelő Kecskemét éles küzdelemre készteti a Ferencvárost, a címvédő így is toronymagas favorit az újonccal szemben jelen állás szerint épp a hírös városban teheti az i-re a koronát.

A még Konferencia-liga-selejtezőt érő dobogó harmadik fokáért is fej-fej melletti küzdelem zajlik, de a Paks, Debrecen, Puskás Akadémia triónál amennyiben aggódtak élvonalbeli tagságukért – aligha –, fellélegezhetnek, rossz szériával sem zúghatnak a mélybe. Az elmúlt évek NB I-es axiómája úgy szólt, hogy a Fradin kívül minden egyes csapat a bennmaradásért küzd, de az említettek már jó ideje elkönyvelhették: itt nem lehet gond.

A bajnokság állása öt fordulóval a vége előtt:

(kép: M4 Sport)

Ne feledjük, az OTP Bank Ligában egyenlő pontszám esetén elsőként a több győzelem rangsorol!

A mezőny további része még pórul járhat, az esélyek az aláhullásra – ezzel nem mondunk újat – természetesen a pozíciók süllyedésével fordított arányban növekszenek. Épp emiatt e hetes három alcsoportra osztható: azokra, amelyeket valószínűleg már csak a számtan törvényei miatt sorolunk a kiesőjelöltek közé, illetve amelyet épp ezen okból nem nevezünk még tuti lemorzsolódónak, valamint a legnépesebb tábort alkotó aktív menekülőkére.

A szezonban már 11 edzőt menesztettek az NB I-ben

Ami közös, a szezon során mind a hét érintett átesett edzőcserén (némelyik nem is egyszer) – ötnél a tavaszi rajthoz képest is más ül a kispadon. Két delikvensnél végül ez sem hozhat majd megváltást. A menetrendbe, a formába, a csodaszerű feltámadásba – mindenhol kapaszkodni kell valamibe a hátralévő bő hónapban, érdemes hát az előbb említett három halmazba szedve egyesével végigvenni az Újpest, a Kisvárda, a Mezőkövesd, a Zalaegerszeg, a Fehérvár, a Honvéd és a Vasas nézőpontját is.

PUSZTÁN A MATEK MONDATJA VELÜNK

Az Újpest és a Kisvárda ugyan ellentétes irányból közelített a felsőház-alsóház mértani határához – pillanatnyilag a felívelő fővárosiaké a hajtás feletti pozíció –, ez azonban mindegy is, mivel kilenc- és nyolcpontos távolságról tekintenek vissza Kispestig, és nehezen elképzelhető, hogy miközben öt forduló alatt ennyit ver rájuk a feltámadó Honvéd, a másik három nyomukban lévő is megtáltosodik.

Újpest (37 pont, 10 győzelem, 36-47)

A hátralévő meccsei:
Ferencváros (o)
Vasas (o)
Kisvárda Master Good (i)
Kecskemét (o)
DVSC (i)

Nebojša Vignjevićcsel hozzák a szokásos hajrábeli előretörésüket, az újbóli kinevezése óta tíz ponttal gyarapodott a számlájuk. A tavasszal amúgy is már 21-gyel. Ugyan a derbi következik, amely nem sok jóval kecsegtet – 2015-ben múlták felül legutóbb a Fradit –, viszont a Szusza Ferenc Stadionban. Ahol tavaly novemberben kezdődött a hazai veretlenség (a KTE nyert akkor), és a végéig még további két alkalommal lépnek fel itt Csoboth Kevinék. A friss válogatott támadó mintegy új Zivzivadzeként állt az Újpest kilábalásának élére: minapi szólója, ahogy múltkori mesterhármasa is közvetlen riválist szomorított, és harcolt már ki győzelmet érő büntetőt is. Túlélők.

A Honvéd sem tudta lefékezni Csoboth Kevint (balról) (MTI/Kovács Tamás)

Kisvárda Master Good (36 pont, 8  győzelem, 37-42)

A hátralévő meccsei:
Budapest Honvéd (o)
Ferencváros (i)
Újpest (o)
Vasas (o)
Kecskemét (i)

Dobogósként fordultak, de még kaparniuk kell, mert a szilveszteri tűzijátékkal a győzelmeiknek, és egyre inkább a góljaiknak is lőttek. Miloš Kruščićcsal sem fordultak arccal előre: három ikszet egy vereség követett vele, vasárnap zsinórban harmadszor nullázták le a várdaiakat. A fele-fele arányban begyűjtött 36 pont arra utal, a folytatásban nem jár majd előnnyel a három hazai, két idegenbeli meccs leosztás (ennyit arról a legendáriumról, hogy mennyit számít az a néhányszáz km, mikor a vendégcsapatoknak kell nyelni a hosszú út porát az észak-keleti határvidékig, és hogy hátráltató-e a Kisvárdának az országjárás). A formafigyelőjük is egyaránt lefelé tendál, egyetlen idén behúzott hazai győzelmet libasorban követ két pontosztozkodás és két vereség; látogatóként ezidáig utoljára hat meccse, tehát még az ősszel nyertek. Hanyatlás.

CSAK EGY MARADHAT

Mármint a vonal alatt. A nyolcadik Mezőkövesd és a tizenegyedik Honvéd közt négy pont a különbség, ami hétről hétre helycseréket ígér a szakadék szélén tántorgók közt. Persze, jó finissel bármelyikük ripsz-ropsz kint teremhet a vízből, a tendenciákból mégis az olvasható ki, hogy a fuldoklók az utolsó pillanatig egymás lenyomásával igyekeznek levegőért kapkodni, fellélegezni.

Mezőkövesd Zsóry (32 pont, 8 győzelem, 28-37)

A hátralévő meccsei:
ZTE (o)
MOL Fehérvár (i)
Paks (o)
Budapest Honvéd (i)
Ferencváros (o)

Harapós kövesdiekkel rajtolt a január, áprilisig mindössze egyszer betliztek. Más szögből viszont úgy tűnik, februártól csupán csaholnak, mert a szerencsével abszolvált kecskeméti vízicsata az egyetlen sikerük. És hiába van még hátra három matyóföldi meccsük, házigazdaként sem hízelgő a mintázatuk ebben az évben: GY, GY, D, D, V, V – a záróakkord a csontutolsó Vasastól benyelt négyes. Jelentősen alulrúgják a várható góljaik (xG) számát, ugyanakkor az ellenfelek sem csapnak le kíméletlenül a kapujukra, mert a várható kapott gólok (xGA) alapján többet is beszedhettek volna már*. Kuttor Attiláék zsebében azonban ott lapul az aduász, saját szerencséjüket kovácsolhatják fényesre: mindhárom sorstársukkal megmérkőznek még. Önkontroll.

ZTE (31 pont, 8 győzelem, 31-36)

A hátralévő meccsei:
Mezőkövesd Zsóry (i)
Puskás Akadémia (o)
Vasas (i)
MOL Fehérvár (i)
Paks (o)

Nem létezett az a kupamenetelés (nem lehetett akkora öngóllal segítségére sietni), amely állásában tartotta volna Ricardo Monizt a rémisztő tavaszi zuhanásban. Összekapirgált kilenc pont, úgy, hogy nyolc meccsen, benne az elmúlt hárommal, be sem találtak – szó mi szó, ezek tényleg nem a kikelet díszletei. A Fradi-verés sem hatott hajtóerőként, a lehetséges 12-ből 1 pontot írtak jóvá azóta. Idegenben ennél is siralmasabb a kép: 2023-ban hat felkerekedés, hat zakó. És Mezőkövesdre, Fehérvárra és a Vasashoz is el kell még látogatniuk. Az xG-jük és az xGA-juk a Mezőkövesdével vetekszik*. Megmentőnek Sallói István sportigazgató és Boér Gábor párosát hívták vissza, holott a reaktivált edzőtől két éve kísértetiesen hasonló szituációban még elköszöntek. Pukkanás.

Boér Gábor és Sallói István, a ZTE régi-új párosa (Forrás: ZTE FC)

MOL Fehérvár (30 pont, 7 győzelem, 33-38)

A hátralévő meccsei:
DVSC (i)
Mezőkövesd Zsóry (o)
Puskás Akadémia (i)
ZTE (o)
Vasas (i)

Két győzelem még nem hangzik életbiztosításnak, igaz, ez pont a kövesdiek és a zalaegerszegiek kulcsfontosságú leterítését érné. Ettől még az az egy (tehát: 1) látogatóként hozott fellépés, az is még 2022-ből, és az összvisz hat pontocska nem sok jóval kecsegtet a másik három kirándulásra. A fehérváriak abszolút sereghajtói az idegenbeli táblázatnak, és Bartosz Grzelakkal sem emelkedtek el a veszélyzónától. A bemutatkozó győzelemre három ikszet halmozott, közte a Fradinál elértet, míg a múlt forduló az első buktát is elhozta. A hátralévő időszak is kínkeserves lehet, a teljesítménymutatóik alapján a gyatra produkciót tovább tetézhetné, hogy jóval több gólt is beszedhettek volna (a mezőny legrosszabb xGA-jával rendelkeznek), támadójátékuk ugyanakkor cseppet sem ígért többet*. Hiába volt már két elődje is ebben a kiírásban a svéd szakvezetőnek, a problémakör állandó, a megmenekülés nem érne többet felületi kezelésnél. Érthetetlen.

Budapest Honvéd (28 pont, 7 győzelem, 28-44)

A hátralévő meccsei:
Kisvárda Master Good (i)
Kecskemét (o)
DVSC (i)
Mezőkövesd Zsóry (o)
Puskás Akadémia (i)

A 2017-es bajnoknál is mindegy, hogy otthon, vagy idegenben játszanak: innen is, onnan is 14 pontot csipegettek. A kormányrudat októberben átvevő Dean Klafurićcsal nemhogy a Maradonát idéző játéköröm, a meccsenkénti egypontos átlag sincs meg. A gólínségük talán a legaggasztóbb, az elmúlt öt nekifutásukon kettőt termeltek. Vagyis kettőt termelt Nenad Lukić, akin úgy fest, áll vagy bukik a kispestiek végzete. A góllövőlistán második szerb csatár a Honvéd 12 tavaszi góljából hatot szerzett, hármat pedig előkészített. De a saját portájukon sem söprögetnek jól, többször mattolták a védelmüket, mint a engedélyezett helyzetminőségből fakadna*. E kies környezetben kéne bravúrokat hozni, mert többségében az élmezőnyhöz tartozó ellenfelekkel találkoznak még. Kétséges.

A REMÉNY RABJA

Vasas (22 pont, 4 győzelem, 24-37)

A hátralévő meccsei:
Puskás Akadémia (o)
Újpest (i)
ZTE (o)
Kisvárda Master Good (i)
MOL Fehérvár (o)

Ezen alfejezetet az első osztályba retúrjeggyel érkező Vasas sajátította ki. Vélhetően lemondtak volna erről a privilégiumról Angyalföldön, de ahogy a történelmi múltat nem lehet eltörölni, a közelmúlt botladozása sem úszható meg következmények nélkül. Kondás Elemér elbocsájtása elhozta a második edzőváltásukat, és Desits Szilárddal a tavaszi vesszőfutás is megtört, de még ezzel is max a katicát ostromolják, nem a bennmaradást. Kapásból előnyként tekinthetnének rá, hogy háromszor is az Illovszky Rudolf Stadionban futnak ki, csakhogy idegenben több pontot zsebeltek be (10-et illetve 12-őt), és 2023-ban még nincs otthon fogott három pontjuk. Felejtős.

*A WyScout alapján.

A 29. forduló programja:

április 28., péntek
20.00 Kecskeméti TE–Paksi FC

04.29., szombat
14.15 Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE FC
17.00 Kisvárda Master-Good–Budapest Honvéd FC
19.30 Vasas FC–Puskás Akadémia FC

04.30., vasárnap
15.30 Debreceni VSC–MOL Fehérvár FC

05.01., hétfő
18.00 Újpest FC–Ferencvárosi TC

További tartalmak

Kapcsolódó hírek