Musorujsag
Élő Eredmények

Kerkez Milos édesapja elárulta, melyik ligában játszana fia legszívesebben

Kerkez Milos édesapja elárulta, melyik ligában játszana fia legszívesebben

m4sport.hu
Mind az öt topligából érdeklődnek Kerkez Milos iránt – árulta el az M1-nek adott exkluzív interjúban a magyar labdarúgó-válogatott egyik legnagyobb reménységének édesapja. Sebastijan Kerkez a fiát érintő ajánlatok mellett beszélt saját preferenciájukról és korábbi élményeikről, de megemlíti azt is, mennyire büszke arra, ahonnan jöttek és hálásak a győrieknek, akiknél Kerkez a pályafutását kezdte.

Kerkez édesapja elmondta, több helyről érdeklődnek a fia iránt, és mindegyik ajánlatot komolyan veszik. „Mindenhonnan. Nekem azt tanították, hogy minden érdeklődővel beszéljek, még akkor is, ha nem szeretnénk az adott klubhoz menni. Nyitott vagyok bárkivel beszélni, de nagyon boldogok vagyunk itt az Alkmaarnál, a fiam is jól érzi magát. Mióta idejöttünk az AC Milantól, minden fölfelé ível Milosnak. A klub technikai igazgatója, Max, idehozott minket és kijelenthetem, hogy megváltoztatta az életünket. Mikor először hallottuk, hogy a szurkolók a fiamnak énekelnek, és kimutatják a tiszteletüket felé, ezeket nem felejthetjük el.”

Sebastijan Kerkez a megkeresésekkel kapcsolatban elmondta, nem akarják elsietni a döntést. „Milossal kapcsolatban eddig minden gyorsan történt, most beszélünk inkább mindenkivel, nem sietünk semmivel. Nem kötelező nekünk eligazolni, de a futball ilyen, az ő pozíciója nagyon keresett, így van pár érdeklődő érte is, Angliából, Spanyolországból, Olaszországból, Portugáliából és még Németországból és Franciaországból is. Mindenkit a pénz érdekel, de minket nem. Jól élünk itt és mindenünk megvan, a pénz nem ok a klubváltásra jelenleg. A nagy pénz egyszer úgyis jönni fog, most ez nem változtat semmit a döntésünkön, hogy ki adja a legtöbbet.”

„Kicsit mást szeretnénk, én Angliát preferálnám, Milos pedig Spanyolországot. Szerintem ő egy kemény játékos, és Anglia ebből a szempontból jó lenne neki, ő viszont inkább a spanyolokat támogatja, de majd meglátjuk” – mondta egyéni preferenciájukkal kapcsolatban az apuka.

„A klubokkal csak kezdetleges beszélgetéseket folytatunk, hogyan tudna ott játszani, mit várnak tőle, ilyesmik, csak normális beszélgetés zajlik, senkivel nem beszélünk még szerződésről. A Benfica szuper lenne neki, beszéltem is velük, de hallom őket és 10 másik csapatot is. Ki szeretnénk választani egy vagy két csapatot, és velük lefixálni mindent, de még egyszer mondom, nagyon boldogok vagyunk itt is.” – mondta.

Vajon melyik csapat hívására mond végül igent a Kerkez-család? (EPA/ETTORE FERRARI)

Fiával kapcsolatban természetesen jó véleménye van Sebastijan Kerkeznek, de azzal is tisztában van, miben kell neki a leginkább fejlődni.

„Egy pozitív, jó és örült srác. 19 éves, még nagyon fiatal, így ha valamit nehezményez, azt nehezen tartja magában, ezt próbálom neki tanítani, hogy maradjon nyugodt. Nagyon keményen dolgozik, tudja, milyen nehéz életünk volt korábban.”

Korábbi klubjáról, az AC Milanról is pozitív véleménnyel van Kerkez Milos édesapja, legfőképp a milánóiak legendájával és jelenlegi technikai igazgatójával, Paolo Maldinivel való élményeiról mesélt.

„Maldini mindig is támogatta őt, mindig volt egy kedves szava hozzá, nagyon jó ember, a Milan pedig egy top klub. Milos nagyon agresszív, így mindig azt tanította neki, hogy ne csússzon be annyit, hiszen szerinte az már csak egy hiba megoldása lehet védekezésnél, de Milos ilyen típus, őt nem érdekli, mindig csúszik.”

„Nagyon jó helyen vagyunk itt. Amit otthon, Győrben érzünk, ugyanazt itt is megkapjuk, a konyhástól kezdve mindenki kedves itt. Büszkék vagyunk arra, ahonnan jöttünk. Mikor Magyarországra megyek, Győrben mindig elsőként Vankó Imrét és Juditot látogatom meg, Priskin Tamás jóbarátunk szüleit. Amit ott érzünk, azt kapjuk itt is, így a maradás sem kizárt” – mondta ezt már ismét az Alkmaarral kapcsolatban.

Sebastijan Kerkez az interjú végén kiemelte azokat az embereket, akiknek az egész család köszönettel tartozhat Milos karrierjét illetően.

„Kaposi Dánielnek és Soós Imrének köszönettel tartozunk, hiszen bíztak a fiamban, miattuk vagyunk ott jelenleg, ahol. Győrben pedig leginkább Nemanja Andric és Priskin Tamás segítette Milost, ők voltak a barátai. Priskin a fociról tanított neki sokat, Andric pedig a viselkedésről például, hiszen Milos elég nehéz eset, mikor játszik, de megtanították, hogyan nyugtassa magát, emellett pedig Tóth Milánt is megemlítem, jó barátja ő is a családnak” – mondta az édesapa zárásként.

Borítókép: Kerkez Milos (Fotó: EPA/Ed van de Pol)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kerkez Milos már 19 évesen is alapember, csak egy 20 év alatti futballista játszott nála többet a világon – áll a CIES jelentésében
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) 75 bajnokság megvizsgálása során összegyűjtötte azt a kétszáz 20 év alatti labdarúgót, akik az elmúlt egy év során a legtöbb játéktapasztalatot szerezték. A holland élvonalban szereplő AZ Alkmaar és a magyar válogatott 19 esztendős balhátvédje, Kerkez Milos az előkelő hetedik helyen szerepel, a posztján pedig ő lett a második legrutinosabb a barcelonai Alejandro Balde mögött. A legmagasabb értéket szintén a katalán klubban játszó Gavi kapta, aki több mint négyszer annyi játéklehetőséghez jutott, mint a másik 199 futballista átlagosan.
Külföldi futball
Az Alkmaar magyar kapusedzője: Kerkez Milos sokat tett a magyar labdarúgás jobb megítéléséért
Hollandia legjobb utánpótlásnevelő klubjánál dolgozhat Szénási Béla, aki 2018 óta AZ Alkmaar kapusedzője. A korosztályos csapatoknál végzett munkájával annyira elégedettek, hogy szeptemberben 2025-ig meghosszabbították a szerződését. A szakember az M1-nek adott interjúban beszélt feladatairól, terveiről és természetesen a klub magyar válogatott légiósáról, Kerkez Milosról is.
Magyar futball