A labdarúgó-bajnokságban meglepetésre második helyen álló Kecskeméti TE hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbítja Banó-Szabó Bence szerződését. A szerződéshosszabbítás egybe cseng a klub filozófiájával, miszerint a legfontosabb céljuk, hogy a folyamatosság jegyében megtartsák az értékeiket. Az új kontaktus a transfermarkt.com szerint 2025 júliusáig szól.
A 23 esztendős labdarúgó a KTE színeiben kezdte pályafutását. 2014-2022-ig a Honvéd akadémiáján, majd felnőtt csapatában pallérozódott, tavaly nyáron egy kupagyőzelemmel a háta mögött tért vissza. az idei szezonban 5 gól és 12 gólpassz kötődik a nevéhez, utóbbiban magasan vezet az NB I-ben.
“Nagyon büszke vagyok, hiszen kecskeméti születésű és nevelésű játékosként óriási megtiszteltetés ez számomra, engem és a családomat is boldogsággal tölt el ez a szerződéshosszabbítás. Nagyon jól érzem magam Kecskeméten, a társakkal tökéletes a kapcsolatom, édesapám személye is döntő volt természetesen, aki édesanyámmal együtt nagyon sokat segít nekem. Fontos volt az is, hogy látom a folyamatos fejlődést a kecskeméti futballban, komoly tervek vannak a jövőre nézve, ezek mind fontos tényezők voltak a hosszabbítás kapcsán” – mondta a klubhonlapnak Banó-Szabó.
Kiemelte, motivációjuk még bőven van a szezonban, szeretnének annyi meccset megnyerni, amennyit csak lehet, hogy tényleg gyönyörű helyezést érjenek el. Ehhez szeretne még gólokkal és gólpasszokkal hozzájárulni.
Dr. Filus Andor ügyvezető szerint a csapat gerincét ezzel a megállapodással biztosították a következő szezonra. “Szeretnénk látni, hogy mi jöhet ki ebből a nagyszerű közegből, ezért magunk részéről mindent meg is teszünk. Örülünk neki, hogy ehhez a munkához ilyen társakra lelhettünk. A csapat gerince adott, de dolgozunk, hogy a következő szezonban is közösen fejlődhessünk tovább csapatként és klubként” – mondta a KTE ügyvezetője.
A csapat másik meghatározó játékosa, Szuhodovszki Soma még novemberben hosszabbított a lila-fehér együttessel. A kecskemétiek a hétvégén a szintén dobogós helyezésre hajtó Paksot fogadják.
A 29. forduló programja:
április 28., péntek:
Kecskeméti TE-Paksi FC 20.00
április 29., szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 14.15
Kisvárda Master Good-Budapest Honvéd 17.00
Vasas FC-Puskás Akadémia FC 19.30
április 30., vasárnap:
Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 15.30
május 1., hétfő:
Újpest FC-Ferencvárosi TC 18.00