Musorujsag
Élő Eredmények

Mégis maradhatnak a festett frizurák és a színes cipők a ZTE-nél

Mégis maradhatnak a festett frizurák és a színes cipők a ZTE-nél

m4sport.hu
Sallói István, a Zalaegerszegi TE sportigazgatójának tájékoztatása szerint „csak figyelemfelkeltés volt” az a játékosoknak címzett üzenet, amely szerint a jövőben tilos lesz színes cipőben és festett frizurával pályára lépniük.

A sportal.hu szerdán számolt be arról, hogy információi szerint Végh Gábor, a ZTE tulajdonosa utasításba adta a játékosoknak, hogy a jövőben csak fekete cipőben játszhatnak, és nem festhetik be a hajukat.

Sallói István, a hétfőn kinevezett régi-új sportigazgató a csakfoci.hu-nak azt mondta, csak figyelemfelkeltésnek szánták az időközben nyilvánosságra is került üzenetet, azt szeretnék ugyanis, ha a játékosok a teljesítményükkel foglalkoznának.

„Ez inkább csak egy figyelemfelkeltés volt, hogy ne a külsőségekkel foglalkozzanak a srácok, hanem az előttünk álló nagy lehetőséggel, ami ott van a Magyar Kupában. A bajnokságban pedig ne hozzuk ilyen nehéz helyzetbe magunkat, mert már le kellett volna zárni a szezont ebből a szempontból” – mondta Sallói, aki a lap kérdésére kijelentette, hogy senkinek nem kell tehát fekete cipőért rohannia vagy fodrászhoz sietnie, hogy visszafesse a haját az eredeti színére.

A Zalaegerszeg jövő szerdán a másodosztályú Budafokkal játszik kupadöntőt a Puskás Arénában, öt fordulóval a bajnokság vége előtt pedig a kilencedik helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján. A ZTE mindössze három ponttal előzi meg a kieső pozícióban tanyázó Honvédot, szombaton pedig annál a Mezőkövesdnél vendégeskedik, amelyik egy ponttal többet szerezve a nyolcadik.

További tartalmak