A mérkőzés összefoglalója:
OTP Bank Liga, 29. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 1-2 (1-0)
Mezőkövesd, v.: Pintér
gólszerzők: Besirovic (32.), illetve Tajti (57.), Mim (74.)
sárga lap: Nagy D. (45.), A. Lukic (56.), Zahary (79.), Drazic (89.), illetve Sankovic (59.)
Mezőkövesd:
Piscitelli – Kállai (Zahary, 61.), A. Lukic, Pillár, Filip – Brtan, Da. Babunski (Vajda S., 76.) – Besirovic, Cseri (Molnár G., 76.), Nagy D. (Karnyickij, 76.) – Drazic
ZTE FC:
Demjén – Lesjak (Szafronov, 65.), Kálnoki-Kis, Mocsi – Huszti (Ubochioma, a szünetben), Bedi (Grezda, 53.), Sankovic, Szendrei, Gergényi – Szalay Sz. (Tajti, a szünetben), Németh D. (Mim, 71.)
Az első félidő kevés lehetőséget hozott, helyzetig a 11. percig kellett várni, ekkor egy megpattanó lövést Hárított a ZTE kapusa, Demjén Patrik.
A folytatásban a Zalaegerszeg is próbált ébredezni, tizenegyes-gyanús szituációig jutottak ugyan, ám büntetőt nem kaptak, a legnagyobb esélyük talán a 23. percben akadt, ekkor Lesjak próbálkozott közelről, ám lövése megpattant egy védőn, ami így kapu fölé szállt.
A 31. percben megtört a mérkőzésen a gólcsend, Cseri gyönyörűen ugratta ki Besirovicot, aki a kimozduló Demjén mellett pöccintett a kapuba 12 méterről. Ezután sok minden nem történt a játékrészben, így egygólos kövesdi előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.
A fordulást követően a Mezőkövesd lépett fel inkább támadólag, a futball szépségét jól jellemzi, hogy ezek után a Zalaegerszeg egyenlített. Az 57. percben a csereként pályára lépő Tajti gyönyörű szabadrúgásgóllal hozta vissza a meccsbe csapatát.
Ezután folytatódott az egyenlő erők küzdelme, komolyabb helyzet nélkül, a gól pedig már végképp nem volt benne egyik csapat játékában sem, ekkor viszont ismét váratlant húzott a ZTE, a 74. percben Mim egy kipattanót vett mellre, majd bombázta a kapuba a játékszert.
A találat után Kuttor Attila hármat is cserélt, de az eredmény már nem változott, Tajtiék március 19 után tudtak ismét győztesen lemenni a pályáról egy bajnokit követően.
Értékelések a mérkőzés után:
Péntek:
Kecskeméti TE-Paksi FC 2-3
Szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 1-2
Kisvárda Master Good-Budapest Honvéd 2-2
Vasas FC-Puskás Akadémia FC 2–2
Vasárnap:
Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 15.30
Hétfő:
Újpest FC-Ferencvárosi TC 18.00
