Musorujsag
Élő Eredmények

Zárt kapuk mögött játssza a szerbiai Eb-selejtezőt a magyar válogatott

Zárt kapuk mögött játssza a szerbiai Eb-selejtezőt a magyar válogatott

MTI
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megbüntette a szerbeket, akik így zárt kapuk mögött fogadják majd a magyar válogatottat az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi fordulójában.

A szerbeknek a márciusi, Montenegró elleni podgoricai mérkőzésen történtekért kell bűnhődniük, amikor szurkolóik diszkriminatív rigmusokat skandáltak.

Az UEFA közlése szerint ezzel aktivizálták egy korábbi, Nemzetek Ligája-büntetésüket, amelyet akkor felfüggesztve kaptak. A szerb szurkolók emellett a bolgárok elleni, júniusi, idegenbeli találkozóra nem kísérhetik el a válogatottat.

Az UEFA nem jelzi, melyik meccsre szól a büntetés, az AP hírügynökség szerint ez a magyarok elleni lesz.

A márciusi meccsen házigazda montenegróiakat is megbüntették hasonló okok miatt, nekik 20 ezer eurót kell befizetniük és a következő hazai meccsükön a lelátó egy részét nem nyithatják meg. Montenegró legközelebb júniusban, ugyancsak a magyarok ellen lép pályára otthon.

A G csoportot a szerbek vezetik két meccsen szerzett hat pontjukkal, az eddig egy mérkőzést játszó magyarok a másodikak három ponttal.

A csoport állása:
1. Szerbia      2  2  –  –  4-0  6 pont
2. MAGYARORSZÁG 1  1  –  –  3-0  3
3. Montenegró   2  1  –  1  1-2  3
4. Litvánia     1  –  –  1  0-2  0
5. Bulgária     2  –  –  2  0-4  0

Borítókép: Belgrád, 2020. október 11. A magyar válogatott tagjai ünnepelnek, miután gólt szereztek Szerbia ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája harmadik fordulójában játszott Szerbia - Magyarország mérkőzésen Belgrádban 2020. október 11-én. MTI/AP/Darko Vojinovic

További tartalmak