Musorujsag
Élő Eredmények

Hajnal Tamás: Ha a költségvetést és a lehetőségeket nézzük, akkor a Fradi egyelőre nem BL-csapat

Hajnal Tamás: Ha a költségvetést és a lehetőségeket nézzük, akkor a Fradi egyelőre nem BL-csapat

m4sport.hu
Hajnal Tamás, a labdarúgó NB I-ben immár zsinórban ötödik bajnoki címét ünneplő Ferencváros sportigazgatója a Sportálnak értékelte az együttes évét, de beszélt Sztanyiszlav Csercseszovról és Lisztes Krisztiánról is, emellett szót ejtett a következő szezon célkitűzéseiről.

 

„Nagyon hosszú és kemény idény van mögöttünk, tizenhat nemzetközi meccsel a lábunkban, Európa-liga-nyolcaddöntővel. Ez várakozáson felüli teljesítmény volt, a magyar bajnokságban pedig egy kis hullámvölgytől eltekintve az elvárásoknak megfelelően értük el a célokat. Természetesen elégedettek voltunk Csercseszov munkájával”idézi a Sportál Hajnal Tamást, aki értékelésében elmondta, a Ferencváros szervezettségén még javítani kell.

„A korábbi évekhez képest most nagyobb hangsúly van a gyors átmeneteken, azon, hogy minél hamarabb váltsunk védekezésből támadásba. A meccseink többségén több gólt szereztünk, több helyzetet alakítottunk ki, mint az utóbbi idényekben, ami előremutató, de ez a fajta futball olykor még a szervezettség rovására megy. Az előttünk álló időszak egyik feladata az lesz, hogy úgy gyorsítsuk a csapat játékát, hogy közben ne boruljon fel az együttes struktúrája.”

A sportvezető kitért a 18 esztendős Lisztes Krisztiánra is, aki pazar formában teljesít, eddigi hat bajnokiján ötször is eredményes volt az NB I-ben.

„Minden megvan benne, hogy nemzetközi szinten is topjátékos váljon belőle. Erő, dinamika, sebesség, rúgótechnika – ez mind megvan benne, akárcsak a kellő bátorság és önbizalom is. Nyilván lesznek még nehézségek és akadályok előtte, de azért vagyunk, hogy mindenben segítsünk neki. Örülök, hogy a saját utánpótlásból ki tudtunk nevelni egy ilyen játékost, ám azt azért tudni kell, hogy sokat beszélgettem, pontosabban tárgyaltam az édesapjával, aki jelenleg képviseli őt. Senki ne képzelje azt, hogy ezek mindössze néhány perces beszélgetések voltak…Voltak benne kételyek, hogy Krisztián megkapja-e a lehetőséget. Hosszú folyamat végén sikerült meggyőzni az apukáját arról, hogy a fia jó helyen van a Fradiban, és megéri aláírni a hosszú távú szerződést.”

Hajnal szót ejtett a következő, 2023–2024-es szezon célkitűzéseiről.

„Minden idénynek a BL-csoportkörös szereplés reményében vágunk neki, de tudjuk, hogy ez mennyire nehéz küldetés. Adott esetben az Európa-liga-főtábla is minden szempontból nagy sikert jelenthet, semmiképp sem lenne kudarc, ha ismét ebben a sorozatban kötnénk ki. Ha a költségvetést és a lehetőségeket nézzük, akkor a Fradi egyelőre nem BL-csapat. Óriási bravúr lenne, ha sikerülne odáig eljutni, az EL-ben pedig sokat számít a sorsolás, az aktuális forma, a lélektani pillanatok – elég csak arra gondolni, mekkora lökést adott a Trabzonspor elleni győzelem az első fordulóban. Nem minden tervezhető, de első körben olyan csapatot akarunk építeni, amely az EL-csoportkörben bármelyik együttessel felveheti a versenyt, és adott esetben a BL-ben is bravúrokra lehet képes.”

A kérdésre, miszerint csalódást jelentene-e, ha a Ferencváros végül az Európa-konferencialigában viaskodhatna, Hajnal úgy felelt:

„Ez a szituációtól függ, attól, hogy milyen körülmények között jutnánk odáig. A BL-ben gondolkodunk, a második esély az Európa-liga, ez a két sorozat a prioritás. Ha mégis úgy alakulna, hogy a Konferencialigában kötünk ki, ott viszont jól teljesítenénk, pontokat gyűjtenénk, előre lépnénk az UEFA-ranglistán, akkor az idény végén sok mindent átértékelnénk.”

 

Borítókép: Hajnal Tamás (Forrás: fradi.hu)

További tartalmak