Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Marco Rossi szerint Lisztes még nem áll készen a válogatottra, Szoboszlainak olaszországi folytatást javasol

Marco Rossi szerint Lisztes még nem áll készen a válogatottra, Szoboszlainak olaszországi folytatást javasol

m4sport.hu
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Lisztes Krisztián még nem áll készen arra, hogy tagja legyen a keretnek, Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban pedig azt szeretné, ha Olaszországban folytatná a pályafutását.

A magyar válogatott júniusi Eb-selejtezőit is élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

Marco Rossi a Montenegró és Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő válogatott kerethirdetése után elmondta, figyelemmel követi Lisztes Krisztián pályafutását, 15 éves kora óta követi a fejlődését, és mostanában sem azért jár Fradi-meccsekre, hogy „a büfében a fejét tömje vagy borozgasson” ahelyett, hogy a meccset követné. „Még várnia kell egy kicsit, még nem áll teljesen készen arra, hogy meghívjuk a nagyválogatottba. Arra viszont valószínűleg készen áll, hogy az U21-es nemzeti csapatban teljesítsen” – fogalmazott az olasz szakember, hozzátéve, hogy nem elég négy-öt jó szereplés a Ferencvárosban ahhoz, hogy valaki meghívót kapjon a nagyválogatottba.

A Szoboszlai Dominik jövőjét firtató kérdésre Rossi azt válaszolta, „önző módon” azt szeretné, ha Olaszországban folytatná a pályafutását, ráadásul szerinte a válogatott csapatkapitányának a taktikai fejlődés szempontjából hasznos lenne a Serie A. Ugyanakkor szerinte az is óriási fejlődést jelentene számára, ha igaznak bizonyulnának a sajtóhírek és Angliában folytatná, hiszen az a világ legerősebb bajnoksága, amelyben a legjobb edzők és világklasszis játékosok szerepelnek.

Az újoncként behívott Szalai Gáborról elmondta, nagyon jó idénye volt a kecskeméti játékosnak, akinek remek karaktere is jó fizikai adottságai vannak, ráadásul ballábas, így jelenléte Szalai Attila lehetőségeit is bővítheti, hiszen eddig ő volt az egyetlen ballábas védő a válogatottban. „Szeretnénk látni, hogy az összetartás alatt hogyan teljesít, biztos vagyok abban, hogy hosszabb távon is biztosítja kerettagságát.”

A soron következő két Eb-selejtezővel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a montenegrói összecsapás lesz a nehezebb. „Főként mivel ott idegenben játszunk egy olyan pályán, ami nem igazán szabályszerű véleményem szerint. Ez nem alibi, de ismerni kell a nehézségeket, melyekkel szembe találhatjuk magunkat. A montenegróiak taktikailag és játékosminőségben is erősek, a rangsorban ugyan mögöttünk vannak, de nagyon kemény összecsapásra számítok. Ha onnan el akarjuk hozni a három pontot, akkor szinte tökéletes meccsre van szükség” – fogalmazott Rossi, aki szerint azok a futballisták, akik esetleg a klubjukban egy nehezebb időszakon vannak túl, a válogatott összetartáson maguk mögött tudják hagyni a negatív élményeket.

Marco Rossi kitért korábbi klubja, a Budapest Honvéd szereplésére is, véleménye szerint a kispesti együttesnek nincs sok esélye arra, hogy az OTP Bank Liga hétvégi zárófordulójában kiharcolja a bennmaradást, hiszen a MOL Fehérvár FC „nem fog öngyilkosságot elkövetni” a sereghajtó, már kiesett Vasas otthonában, miközben a Honvédnak nyernie kellene a Puskás Akadémia vendégeként.

A G csoportban szereplő magyar válogatott márciusban a bolgárok elleni 3–0-s győzelemmel kezdte a kvalifikációs sorozatot, június 17-én Montenegró otthonában lép pályára, három nappal később pedig a litvánokat fogadja a Puskás Arénában. A válogatott keret tagjainak többsége június 5-én kezdi meg a felkészülést, az összetartás pedig egy héttel később kezdődik, a csapat június 12-én költözik be a telki edzőtáborba.

Borítókép: Telki, 2022. szeptember 21. Marco Rossi szövetségi kapitány a Nemzetek Ligája A divíziójának szeptemberi utolsó két fordulójára készülő magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján Telkiben 2022. szeptember 21-én. A magyar nemzeti csapat szeptember 23-án, Lipcsében Németország vendége lesz, három nappal később pedig a Puskás Arénában az Európa-bajnoki címvédő olasz válogatottat fogadja. MTI/Kovács Anikó

További tartalmak