A Dorog az utolsó helyen zárt, így kiesett a labdarúgó Merkantil Bank Ligából. A hét évnyi másodosztályú szereplés után a kiesés ténye már fordulókkal korábban eldőlt, a hét elején azonban újabb drámai bejelentés történt a klubnál.
Mayer László, a klub elnöke bejelentette, a jövőben nem tud részt venni az együttes működtetésében.
“A Dorogi Futball Kft. 2023.05.22-én megtartott megbeszélésén tájékoztattam a csapat vezetőit és játékosait, hogy a továbbiakban nem tudok részt venni a felnőttcsapat működtetésében. Nem látom biztosítottnak Dorogon az NB-s bajnokságban történő versenyeztetés azon feltételeit, melyek elengedhetetlenek a színvonalas és eredményes szerepléshez” – olvasható a klub honlapján megjelent közleményben.
Kapcsolódó tartalom
Az elnök hozzátette, döntése az utánpótlás egyesületben játszó gyerekek versenyeztetését nem befolyásolja. A kemma.hu-nak adott interjújában elmondta, nem anyagi megfontolások vezettek a döntéséhez, az infrastrukturális feltételeket nem látja biztosítottnak az NB III-as indulásra.
A csapat vezetőedzőjének, Marián Slukának és valamennyi játékosnak is lejár a szerződése június 30-án, így jelenleg senki nem tudja, miként folytatódik a klub története. Ilyen előzmények után meglepő lenne, ha a klub jövőre tudná vállalni az NB III-as szereplést. A Dorog 1945 és 1977 között 23 szezont töltött az élvonalban, arra még nem volt példa, hogy az NB III-nál alacsonyabb osztályban szerepeljen.
Június 1-én szurkolói ankétot tartanak, a klub Facebook-oldalán megjelent bejegyzések alapján úgy tűnik, nem szimpla beszélgetésről lesz szó.