Dombó Dávid 2022 nyarán érkezett Kisvárdáról, a jelenlegi idényben öt bajnoki és öt kupamérkőzésen védte a Vasas kapuját. A 30 éves kapusnak nagy szerepe volt a kupaelődöntő kiharcolásában, miután a Paks elleni negyeddöntőben bravúrt bravúrra halmozott. Sajtóinformációk szerint Dombó visszatérhet Kisvárdára, amellyel az elmúlt szezonban ezüstérmet szerzett az OTP Bank Ligában.
Balogh Norbert a DAC kölcsönjátékosaként érkezett februárban Angyalföldre, de nem váltotta meg a világot: kilenc tétmérkőzésen egy kiharcolt tizenegyes a mérlege. Lejáró kölcsönszerződését a klub nem hosszabbította meg.
Szintén távozik Silye Erik, akinek lejár a szerződése a Vasasnál. A balhátvéd 2020 nyarán érkezett Angyalföldre, az azóta eltelt három év során összesen 101 tétmérkőzésen lépett pályára, 9 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. A pletykák szerint a frissen visszajutó Diósgyőr soraiban tudná.
A három távozó mellé egy “maradó” is jutott csütörtökre: a Vasas bejelentette, hogy Ihrig-Farkas Sebestyén nyáron lejáró szerződését egy évvel meghosszabbította.
Az élvonaltól már biztosan búcsúzó Vasas szombat este a MOL Fehérvár ellen zárja a szezont.