A matematika racionális tudomány, így a Honvédnak döntetlent is reményt adhat a Fehérvár visszaelőzésére és a bennmaradásra: ehhez csupán a már bizton utolsó Vasas 12 gólos sikerét kéne kiszurkolni.
Az egyetlen reális út tehát, ha legyőzi a Puskást és a Fehérvár nem nyer Angyalföldön.
A Mezőkövesd elleni fiaskó után Dean Klafuric már csodaként kategorizálta a bennmaradás kiharcolását. Ami viszont tény: a kispestiek sorsa sportigazgató és szakmai tanácsadó nélkül dől el, mivel a 33. fordulót sem várták meg Chris Docherty és Ivan Kepcija elküldésével.
Kapcsolódó tartalom
A nagy számolgatásban találtunk némi fogódzót a számukra, amelyben nem mehettünk el szó nélkül a múlt szezonnal húzott párhuzam mellett. Bár a Honvédnak akkor egy iksz is elég lett volna az üdvösséghez a Puskás Akadémia vendégeként, végül 2-1-re nyert.
Sok mindenen átmentek azóta a felek, de a kispesti találatok szerzői, a jelen kiírásban is gólfelelős Nenad Lukic és Zsótért Donát várhatóan ezúttal is ott lesz a pályán. Ahogy Batik Bence is, csakhogy immár az ellenfélnél, nem a Honvéd csapatkapitányaként.
Egyébként felcsúti szempontból akkor is volt tétje a meccsnek: csakhogy már biztosnak számított az indulásuk a Konferencia-liga-selejtezőjében, és utólag azt is tudjuk, győzelemmel sem előzhettek volna. Ezúttal viszont egyet előre kell lépniük a nemzetközi szerepléshez, ami kizárólag a pontok otthon tartásával érhető el, és a Debrecen sikerének elmaradásával.
Az esélyt Pakson tartották életben Hornyák Zsolték, a szakvezető a Honvéd elleni meccstől hasonló kiélezettséget vár.
Ha eredményes lesz a Puskás célfutballja, húsz évvel története első kiesésére, hat évvel a bajnoki címe után a Honvéd újfent alászállhat, és ha ez még nem lenne elég bántó a szurkolóiknak, a szívükben tovább forgatná a tőrt, hogy a legendájukról elnevezett ellenfél, legendájuk becenevét viselő stadionjában.
Az OTP Bank Liga 33. fordulóját az M4 Sporton, az M4 Sport+-on és az m4sport.hu-n követhetik élőben.
OTP Bank Liga, 33. forduló
péntek
ZTE FC-Paksi FC 1-1 (1-1)
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)
szombat
20.00 – Puskás Akadémia–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport – körkapcsolás)
20.00 – Debreceni VSC–Újpest FC (Tv: M4 Sport+ körkapcsolásban az M4 Sporton)
20.00 – Vasas FC–MOL Fehérvár (Tv: m4sport.hu – körkapcsolásban az M4 Sporton)
vasárnap
17.30 – Mezőkövesd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
21.00 – Több mint 34 – FTC bajnokavató esemény (Tv: M4 Sport)