Musorujsag
Élő Eredmények

Megállapodott új vezetőedzőjével a Gyirmót

Megállapodott új vezetőedzőjével a Gyirmót

MTI
Mostantól Csizmadia Csaba irányítja vezetőedzőként a Gyirmót FC Győr labdarúgócsapatát.

A klub – amint azt a honlapján szombaton közleményben bejelentette – kettő plusz egy éves szerződést kötött a 38. életévét kedden betöltő trénerrel, aki játékosként 2012 telétől másfél éven át erősítette a Gyirmótot.

A korábbi 12-szeres válogatott labdarúgó a pályafutása befejezését követően a Budafok edzője lett. Csapatával 2020-ban feljutott az élvonalba, melyben egy idényt töltött el. 2021 tavaszán lemondott, majd 2021 októberétől 2022 augusztuságig ismét a Budafokot irányította.

Csertői Aurél, a másodosztályban legutóbb hatodik Gyirmót eddigi vezetőedzője múlt vasárnap, az MTK Budapest elleni utolsó fordulós hazai mérkőzés után árulta el az M4 Sport helyszíni stábjának, hogy a nyáron távozik a klubtól, mivel lejárt a szerződése és nem újították meg.

Borítókép: gyirmotfc.hu

További tartalmak