Musorujsag
Élő Eredmények

Videó: Lisztes szólója után lőtte ki a labdát a kövesdi stadionból a Fradi ritkán foglalkoztatott légiósa

Videó: Lisztes szólója után lőtte ki a labdát a kövesdi stadionból a Fradi ritkán foglalkoztatott légiósa

M4 Sport
Xavier Mercier, a Ferencváros kevés lehetőséghez jutó légiósának befejezése jól illusztrálta a címvédése bebiztosítása után leeresztő bajnok formáját: Lisztes Krisztián szólójával kialakított helyzetből, tízméterről lőtte ki a labdát a mezőkövesdi stadionból az OTP Bank Liga zárómérkőzésén.

A Fradiba tavasszal berobbanó Lisztes a 38. percben húzott el a bal szélen, felbőrözte Róbert Pillárt, majd az alapvonaltól simított a rutinos francia csapattársa elé, aki annyira alányúlt a labdának, hogy az nemcsak a kapu, hanem a lelátó felett is elszállt. Mentő körülmény, hogy a kötényt kapó kövesdi védő kétségbeesetten próbált a lövés elé vetődni.

A 33 éves, tavaly nyáron szerződtetett Mercier legutóbb is épp a Mezőkövesd ellen volt kezdő, azóta, az elmúlt tíz meccsen bő félórányi játékperc jutott számára.

A szünet előtt tizenegyesből betaláló Mezőkövesd végül 1-0-ra legyőzte a bajnokságot három vereséggel lezáró Ferencvárost.

Kapcsolódó tartalom

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bognár: nem kockáztatnám Varga sérülését, köztudott, hogy a jövő évi költségvetésünk az ő eladásából lesz
A labdarúgó OTP Bank Liga 2022/23-as szezonjában 26 gólos Varga Barnabás csak a cserepadon kapott helyet a Zalaegerszeg elleni utolsó fordulóban játszott bajnoki találkozón. A gólkirályi címet minden bizonnyal bezsebelő támadó legutóbb februárban nem kezdett a Paksi FC-ben. A csapat vezetőedzője, Bognár György nem beszélt mellé a mérkőzés előtt, hogy miért döntött így, nyíltan kijelentette, nem szeretné kockáztatni a sérülését, hiszen a jövő évi költségvetésük az ő eladásából adódik majd.
Magyar futball