Musorujsag
Élő Eredmények

A télen elbaltázott kölcsönvételek egyike már el is köszönt a Ferencvárostól

A télen elbaltázott kölcsönvételek egyike már el is köszönt a Ferencvárostól

Csakfoci
A Ferencváros télen fél évre kölcsönvett algériai középpályása, Mehdi Boudjemaa közösségi oldalán jelezte, már el is köszönt az OTP Bank Liga győztesétől.

„Az a baj, hogy a télen kölcsönbe hozott igazolások nem váltották be igazán a reményeket” – mondta Kubatov Gábor klubelnök a Ferencváros bajnokavató ünnepségén. Valószínűleg a 25 éves franciaországi születésű középpályására is gondolt.

Kapcsolódó tartalom

Boudjemaa három bajnokin kapott lehetőséget, ebből kettőn vereséget szenvedett a csapatával. Azon a kettőn, amelyen kezdő volt. A harmadik alkalom, a debütálását jelentő hosszabbításban beállás februárban, a debreceni győzelem során. A bejelentését a Csakfoci szúrta ki.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MEHDI BOUDJEMAA (@boudjems) által megosztott bejegyzés

A futballista azt követően érkezett a Fradihoz, hogy a Hatayspora Törökországot ért pusztító földrengések okozta tragédia és károk miatt kénytelen volt visszalépni a bajnokságtól. A nap folyamán Adnan Kovacevic is elköszönt a címvédőtől.

Borítókép: Mehdi Boudjemaa (Fotó: FTC)

További tartalmak