A húszéves kapus, Hindrich Ottó a romániai CFR Cluj kölcsönjátékosaként töltött egy évet Kisvárdán, a két klub közötti megállapodás lejárt, a kapus játékjogával újra a kolozsváriak rendelkeznek. Hindrich Ottó a 2022/2023-as idényben 25 bajnoki mérkőzésen szerepelt, 2377 perc játéklehetőséghez jutott.

Az ukrán Anton Kravcsenko lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a klub. A 32 éves belső védő 2019 telén érkezett Kisvárdára, négy és fél évet töltött a csapat kötelékében, egyike azon futballistáknak, akik eddig mind az öt élvonalbeli idényben lehetőséghez jutottak. Anton Kravcsenko 61 bajnoki meccsen jutott szóhoz, 5126 percet töltött a pályán, öt gólja és két gólpassza volt. A futballista vélhetően másik külföldi országban folytatja pályafutását.
Az ukrán-magyar Hej Viktor személyében másik olyan játékos is távozik, aki szintén mind az öt élvonalbeli évben szerephez jutott, sőt, korábban az NB II-ben is, hiszen 2016 óta összesen hét évet futballozott Kisvárdán. A 27 éves játékos már a tavaszi szezon alatt elkötelezte magát új klubjához, a feljutó MTK Budapesthez. A jobbhátvéd 152 bajnoki meccsen szerepelt kisvárdai színekben, 112 élvonalbeli fellépése során egyetlen gólját éppen az MTK otthonában szerezte, adott továbbá kilenc gólpasszt, az élvonalban 9291 percet játszott kisvárdai futballistaként.
A klub hivatalos honlapja köszönetet mondott a három játékosnak, egyben további pályafutásukhoz sok sikert, civil életükhöz jó egészséget kívánt.
Távozókról már több NB I-es klub is beszámolt: a Fradit Kovacevic és Boudjemaa is elhagyja, Paksról vélhetően Varga Barnabást adják el, a kieső Vasas pedig már öt játékosától is megvált.
Kapcsolódó tartalom