Vasárnap a bajnok Ferencváros ünneplésével zárult az OTP Bank Liga 2022/23-as szezonja, az ezüstérem az újonc Kecskeméthez, míg a bronz Debrecenbe került. Mellettük a kupagyőztes Zalaegerszeg szerzett indulási jogot az európai kupákban. Az élvonaltól két fővárosi csapat, a Vasas és a Budapest Honvéd búcsúzott. Helyüket az NB II-ből feljutó DVTK és MTK veszi át a július végén rajtoló következő szezonban.
A hagyományoknak megfelelően idén is a kiemelkedő teljesítmények elismerésével zárult az idény, az MLSZ (a gólkirályi cím mellett) hat kategóriában díjazta a legjobbakat:
Az NB I legjobb játékosa: Varga Barnabás (Paksi FC)
További jelöltek: Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE), Adama Traoré (Ferencvárosi TC)
Sorozatban harmadszor adja a Paks a magyar bajnokság gólkirályát: Varga Barnabás 26 találattal toronymagasan és izgalommentesen nyerte el a címet, emellett a magyar válogatottban márciusban debütáló (és júniusban is kerettag) csatárt választották a szezon legjobb játékosának is – tehát ugyanúgy duplázott, ahogyan tavaly elődje, Ádám Martin tette.
A nyáron biztosan klubot váltó Varga nem tudott személyesen jelen lenni az M4 Sport stúdiójában, így díjait Balog Judit, a Paksi FC ügyvezetője vette át, a játékos videoüzenetben mondott köszönetet:
„Szeretném megköszönni a gólkirályi címet az egész csapatnak és a szakmai stábnak, vezetőknek, sok munkájuk van ebben. Nagy elvárásokat támasztottam magammal szemben, mivel a legutóbbi két szezonban a Paks adta a gólkirályt, szerettem volna én is elhódítani a címet, szerencsére sikerült.”

A szezon legjobb játékosának járó díjra azt mondta, különleges helye lesz a vitrinjében és ezúttal is köszönetet mondott csapattársainak, illetve barátnőjének, aki mindig mellette áll.
Varga kiegyensúlyozottan gólerős teljesítményt nyújtott a szezonban, de február és április között volt a csúcson: 10 egymást követő bajnoki mérkőzésen összesen 15 gólt szerzett, ennek öt dupla és egy mesterhármas is a része volt.
Az NB I legjobb edzője: Szabó István (Kecskeméti TE)
További jelöltek: Srdjan Blagojevic (DVSC), Bognár György (Paksi FC)
Aligha kell magyarázni, az újonc Kecskemétet bajnoki ezüstéremig vezető Szabó Istvánt választották a szezon legjobb edzőjének. A szinte kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató KTE az NB I történetének legjobb eredményt elérő újonca és ebben hatalmas szerepe van a rendkívüli csapategységet teremtő és taktikai fegyelmet megkövetelő vezetőedzőnek, aki az NB II-ből indulva vezette két év alatt az európai kupaindulásig a Kecskemétet.

„Kollégáim nélkül ez nem mehetett volna. Saját területükön jobbak, mint én. Nyilván mint vezetőedző, nekem kell irányítanom az egész csapatot. De nélkülük nagyon nehéz lenne. Ez teammunka” – hangoztatta edzői pályafutása legrangosabb elismerése kapcsán.
„A szurkolók és a csapat között remek a kémia. Hihetetlen az öröm a köreikben, telt házasak a mérkőzéseink, óriási az eufória. Nagyon jó érzés most kecskemétinek lenni” – tette hozzá.
Kapcsolódó tartalom
Az NB I felfedezettje: Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC)
További jelöltek: Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Katona Bálint (Kecskeméti TE)
„Az Újpest elleni” – mondta a fiatal támadó legkedvesebb NB I-es góljáról a díj átvétele után.
Bár csak a szezon utolsó kilenc fordulójában és szinte csak csereként kapott lehetőséget, szerzett öt gólt és kiosztott egy gólpasszt, átlagban nyolcvan percenként vállalt szerepet egy találatban. Tette mindezt 18 évesen a bajnokcsapatban, nem kevés teherrel a vállán, amit édesapja kiválóságának öröksége helyez rá.

„A mi családunkban a Fradi-szív azért erősen jelen van, édesapámmal abban maradtunk, hogy a Fradiban felépítem magam, aztán ha úgy alakul, akkor a későbbiekben külföld is szóba jöhet” – tekintett előre a szezon felfedezettje.
A szezon legszebb gólja: Batik Bence (Puskás Akadémia)
Az egyetlen díj, amiről a szurkolók döntöttek, a legszebb találatra az m4sport.hu-n lehetett szavazni.
A legszebbnek járó találat a 11. fordulóban rendezett Puskás Akadémia – Budapest Honvéd (1–0) mérkőzésen született, és nem csak szép, pikáns is: Batik Bence nyáron csapatkapitányként volt kénytelen távozni Kispestről, ezt követően igazolt Felcsútra. Két hónappal később győztes gólt lőtt volt csapata ellen, ami most a szezon legszebb találata lett.
Nem kizárt, hogy a szavazók között Honvéd-szurkolók is voltak.
„Lehet, hogy adtak rám voksokat, pár kispesti ismerősömmel beszéltem, ők említették, hogy szavaztak rám. Ez melengeti a szívem, mert úgy érzem, nyomot hagytam ott, bárhogyan is távoztam. Mindenhol a maximumot igyekszem nyújtani és jólesik ezt ebben a formában visszakapni” – tette hozzá.

Nem mellékesen a Puskás Akadémia a bajnokság utolsó fordulójában is legyőzte a Honvédot, amivel búcsúztak az élvonaltól.
„Valószínű, ez egy jelzés volt, hogy valamit meg kell változtatni. Remélem, a történtek jó irányba mozdítják a klubot és a lehet leghamarabb visszajutnak az élvonalba.”
A bajnokság negyedik helyén végző Puskás Akadémia teljesítményéről azt mondta, a kupadöntőről és a dobogóról is csak kevéssel maradtak le, ebből tanulniuk kell és mindazt felhasználni a következő szezonra.
Az év játékvezetője: Berke Balázs
További jelöltek: Karakó Ferenc, Vad II István
A 39 éves játékvezetőt 2020 után másodszor választották az NB I legjobbjának. A 2022/23-as szezonban 21 bajnoki mérkőzésen dirigált, ebben volt Ferencváros-Fehérvár rangadó és Fradi-Újpest derbi is, a szezont a kiesésről részben döntő Vasas-Fehérvár mérkőzéssel zárta.

„Örülök, hogy megkaptam a díjat. Sok mérkőzést vezettem, megkaptam a bizalmat, úgy gondolom, jó és megbízható teljesítményt tudtam nyújtani, a célom továbbra is ez lesz, nem fogok hátradőlni. Köszönöm mindenkinek, aki egy kicsit is hozzátett ehhez. Ez a második alkalom, hogy itt lehetek, bízom benne, hogy nem az utolsó” – mondta a díj átvétele után Berke Balázs.
Fair play-díj: Kisvárda Master Good
A legsportszerűbb csapatnak járó díjat Révész Attila, a klub sportigazgatója vette át. Elmondta, filozófiájuk része az agresszív, erőszakos, megalkuvást nem tűrő játék, ami magában hordozza a sárga lapot, emellett azonban a játékosoknak azt tanítják, vigyázzanak az ellenfelek testi épségére, a játékvezető felé pedig tiszteletet mutassanak.
„Ez is az egyik oka annak, hogy sikerült ezt a díjat megnyernünk. Persze az egészséges agresszivitás, versenyszellem nem összetévesztendő a durvasággal. Sajnos ez több magyar csapatnál is előfordul. Egészséges agresszivitás nélkül viszont nincsen modern futball, ezt láthatjuk az erősebb bajnokságokban, amikor azonban véget ér a mérkőzés, kezet fogunk az ellenféllel, megöleljük egymást és mintha semmi nem történt volna, megyünk tovább” – mondta Révész.

A tavalyi ezüstérem után idén a hatodik helyen végző Kisvárda szerepléséről azt mondta, a mostani keretben nem volt több és több kulcsjátékosukon is azt érezték, kiadták magukból a maximumot, vesztettek a motivációból, ami visszaesést eredményezett.
A kategóriák győztesei:
A férfi NB I legjobb játékosa:
Varga Barnabás (Paksi FC)
A férfi NB I felfedezettje:
Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC)
A férfi NB I legjobb edzője:
Szabó István (Kecskeméti TE)
A szezon legszebb gólja:
Batik Bence ( Puskás Akadémia)
A férfi NB I játékvezetője:
Berke Balázs
A férfi NB I fair-play-díja:
Kisvárda Master Good