Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtóhír: 199 centiméter magas középcsatárt szemelt ki a Ferencváros

Sajtóhír: 199 centiméter magas középcsatárt szemelt ki a Ferencváros

m4sport.hu
Helyi sajtóértesülések szerint a Ferencváros a Viktoria Plzen cseh labdarúgójával, Tomás Choryval erősítené meg a támadósorát.

 

A 28 esztendős, 199 centiméter maras támadó nagyszerű szezont zárt a Viktoriával – Tomás Chory a bajnokságban 30 mérkőzésen 13-szor volt eredményes, emellett kiosztott 5 gólpasszt is, valamint 4-szer betalált a Bajnokok Ligájában is (a Barcelona elleni csoportmeccsen ráadásul duplázott).

Az isport.blesk.cz értesülései szerint a hórihorgas csatár ott van a magyar rekordbajnok Ferencváros kiszemeltjei között, igaz, a portál megjegyzi, a zöld-fehérek egyelőre csak „feltérképezik” a játékos helyzetét jelenlegi csapatánál, ajánlatot nem tettek a Plzennek.

Kapcsolódó tartalom

Az oldal kiemeli: noha Chory a szezon második felében visszaesett (mindössze 4 gólt szerzett a bajnokságban), Michal Bílek vezetőedző nem tudná elképzelni együttesét a támadó nélkül, ugyanakkor a játékosért kapott összeg óriási segítség lenne Adolf Sádek elnök számára a nyári erősítéseket illetően.

A cseh média úgy tudja, a transfermarkt.de piaci portál által 2 millió euróra becsült futballistáért a Viktoria Plzen körülbelül 1.5 millió eurót kérhet – az értesüléssel kapcsolatban a Fradi átigazolási ügyeiben általában jól értesült ulloi129.hu szurkolói portál azt írja, tudomása szerint Chory „valóban egy lehetséges opció” a klubnál.

Kapcsolódó tartalom

Mint ismert, Kubatov Gábor elnök a vasárnapi bajnokavatáson arról beszélt, az alakulat a nyáron legalább hat játékost igazolna, míg Hajnal Tamás sportigazgató megjegyezte, az sem elképzelhetetlen, hogy még több érkezője is lesz a csapatnak. A sportvezető továbbá azt is elmondta, a klub már meg is állapodott néhány kiszemeltjével.

 

Borítókép: MILAN, ITALY - OCTOBER 26: Tomás Chory of Viktoria Plzen in action during the UEFA Champions League group C match between FC Internazionale and Viktoria Plzen at San Siro Stadium on October 26, 2022 in Milan, Italy. (Photo by Marcio Machado/Eurasia Sport Images/Getty Images)

További tartalmak