Uram János (Vasas)
Az ősz során nagyrészt a bemelegítéseknél meg a labdák összegyűjtésénél volt fontos szerepe két rutinosabb társa mögött, aztán a törökországi edzőtáborban meggyőzte Kondás Elemért, hogy neki kell védenie a Vasas kapuját. A Fradi ellen idegenben játszotta első NB I-es meccsét (hiba nélkül) később pedig az extrát is hozzárakta, a ZTE ellen büntetőt védett, a Kisvárda ellen bravúrt-bravúrra halmozott, február és március legszebb védését is ő mutatta be. A fiatal kapus nevét egyszer már egy meccs erejéig megismertük, most tartósan bizonyította megbízhatóságát, nem rajta múlt, hogy csapata csont nélkül kizúgott a másodosztályba.
Kállai Kevin (Mezőkövesd)
A Mezőkövesd a jobbhátvéd-poszton igyekezett begyűjteni a fiatalok szerepeltetéséért járó támogatást, Kállai révén sikeresen is tette, 23.950-et tett hozzá a tizedennyi játékpercével. Kállai nyáron érkezett Szombathelyről fiatalabb testvérével együtt (itt gyorsan ki is pipáljuk az olcsó poént, hogy a Kövesd leigazolta a Kállai-kettőst), s abszolút alapembere volt a csapatnak, 31 bajnokijával a legfoglalkoztatottabb U21-es játékos volt az OTP Bank Liga mostani kiírásában. Habár voltak bizonytalanságai – kinek nem? –, összességében remekül helytállt, három gólpasszig is eljutott, s az egész bajnokságban a hetedik legtöbb sikeres csel került a neve mellé.
Iyinbor Patrick (Vasas)
Már az NB II-ben is a Vasas egyik legjobbja volt, a csapat betlije pedig még inkább kiemelte Iyinbort, aki fiatal kora ellenére nemcsak teljesítményben, de odaadásban is felülmúlta társait, legtöbbször rajta lehetett látni, hogy egy vereség igazán bosszantja. A Ferencváros kölcsönjátékosának további sorsa érdekes lehet, klub-, de akár válogatott szinten is, hiszen az elmúlt években az U21-es nemzeti csapat abszolút alapemberévé nőtte ki magát.
Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
Kis angliai kitérő után tért vissza tavalyelőtt a még mindig elég fiatal védő, azóta vele íródik a kecskeméti tündérmese. A háromvédős rendszer bal oldalára tökéletesen passzol a játéka, nemcsak a párharcokban, de labdával is rendkívül ügyes. Tavaly az NB II-ben védő létére is szórta a gólokat, most áprilistól is azért hintett hármat, teljesítményére pedig Marco Rossi is felfigyelt – a nyári szabadsága helyett Montenegró és Litvánia ellen készülhet.
Csóka Dániel (ZTE)
Az első válogatott szünetig várt Ricardo Moniz a csapatba állításával, onnantól viszont a ZTE védelmének megkerülhetetlen eleme lett Csóka Dániel. A 23 éves játékos szélen és középen, négy- és háromvédős rendszerben is jól akklimatizálódott, nem mellesleg nagy szerepe volt a Magyar Kupa-győzelemben is – a sorozat valamennyi ZTE-meccsén kezdőként játszott. Csóka a Zalaegerszeg utánpótlásából került ki Angliába, a Wolverhampton utánpótláscsapatai után játszott kölcsönben a DAC-ban, a Wimbledonnál, de ez a hazaigazolás tűnik igazán tutinak.
Varga György Balázs (Újpest)
Végigkapaszkodott a ranglétrán az Újpest fiatalja, az őszt még a második csapatban muzsikálta végig (kilenc percet kapott az élvonalban), Kruscsicsék azonban látták benne a lehetőséget, s januártól már egyértelműen a felnőttcsapatban számoltak vele. Mindjárt az első meccsén gólt szerzett (csak egy korábbi leshelyzet miatt visszavonták), később két érvényes és igen mutatós gólt is szerzett a legnagyobbak között, a tavasz 17 fordulójából 15-ször játszott. Mivel még mindig csak 19 éves, az Újpest a szerepeltetésével a következő szezonban is gyűjtögetheti a fiatalos pontokat, márpedig úgy néz ki, megéri a pályán tartani.
Katona Bálint (Kecskemét)
Kérdés nélkül a szezon egyik nagy csillaga a Kecskemét házi gólkirálya, akit a HLSZ-szavazáson a hivatásos labdarúgók is a legjobb U21-es játékosnak választottak. Katona Bálint a KTE minden egyes bajnokiján pályára lépett, viszont csak hármat játszott végig, az erőnléte bizonyára a leginkább fejlesztendő területe. Mert egyébként labdával rendkívül ügyes: 85 sikeres csellel ott van az élmezőnyben, nyolc találatából pedig kettő is jelölt volt az „Év gólja”-szavazáson. A ferencvárosi kölcsönjátékos további sorsa kérdés, nem biztos, hogy olyan messze jár a bajnokcsapat kezdőjétől – persze kérdés, tudná-e ugyanazt mutatni, mint Kecskeméten.
Csoboth Kevin (Újpest)
A Szoboszlai-féle generáció U-tornái során már többen is felfigyeltek Csoboth Kevin nevére, aki aztán egy kicsit eltűnt: a Benficánál csak az U19-ig és a második csapatig jutott. Hazatérve Fehérvárról Szegedre vezetett az útja, s itt már mutogatta, milyen komoly lehetőségek rejlenek benne, tavaly az NB II tavaszán nyolc kanadai pontot gyűjtött, az Újpest-szurkolók örültek nyári leigazolásának. Csoboth pedig a lilák egyik kulcsjátékosa lett, öt gólja mellett hat gólpasszt kiosztott, elsősorban a tavaszi szezonra teljesedett ki, s tudta kamatoztatni gyorsaságát jobb lábát. Bár sokan meglepődtek válogatott meghívóján, a másodikon már aligha, a szerződéshosszabbításával pedig jövőre is fontos láncszeme lehet az Újpestnek, a klubnak, ahol újjászületett és a magyar futball megkerülhetetlen alkotóelemévé vált. Információink szerint Csoboth Kevin heti négyszer jár külön edzésre a csapattréningek mellett – valahol itt kezdődik az elhivatottság.
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia)
Fú, leplezetlenül haragudott Hornyák Zsolt azokra az ügynökökre, akik Felcsútról a Basel U19-es csapatához segítették Gruber Zsombort. A még mindig csak 18 éves támadó nyáron visszatért a Puskás Akadémiához, a vezetőedző pedig folyamatosan bizalmat szavazott neki, mindezt három góllal és harcias, férfias játékkal hálálta meg. A HLSZ-szavazáson Katona mögött a második lett az U21-esek között, folyamatos érésével pedig kijöhet belőle az extra, mert időnként már mutogatja, hogy megvan benne.
Németh Dániel (ZTE)
A honvédos Kerezsi vagy Kocsis is lehetne ezen a poszton, de ők talán már az elmúlt szezonban is mutogatták oroszlánkörmeiket, helyettük egy harmadik MFA-nevelés, de már zalaegerszegi játékos, Németh Dániel kap helyet. A 19 éves támadó az elmúlt évadban 69 percet, a mostaniban már 1.238-at kapott, főleg ősszel egészítette ki remekül Ikobát, ő volt a mozgékony támadó a torony árnyékában. Az NB I-ben nyújtott teljesítménye mellett pedig nem érdemes elmenni a kupadöntő mellett sem: ő volt az, aki a 117. percben három budafoki védőn hámozta át magát, s bombázott végül Gundel-Takács szemei közé. Persze, szerencséje is volt, de megdolgozott érte, azzal a mentalitással sokra viheti.
Lisztes Krisztián (Ferencváros)
Nem tudni, miért pont a Fehérvár elleni bajnoki szünetében gondolta úgy Csercseszov, hogy akkor jöjjön a fiatal Lisztes, de tökéletes időzítésnek bizonyult: még épp időben, hogy a szezon végének legyen egy fradista szenzációja, egy laza tini, aki Soroksárról felbukkanva hetek alatt közönségkedvenc lesz. Persze a kis Lisztes megdolgozott érte, nemcsak öt gólja – közte a derbin szerzett találat vagy a Vasasnak lőtt szólógól –, de mezőnyjátéka is kiemelkedett a leeresztő Fradiból, hogy mást ne említsünk, remek egyéni akció után rúgathatott volna gólt Zachariassennel és Mercierrel is. Hosszú út áll még előtte, de pillanatnyilag a helyes ösvényen van, neki, a Fradinak és a magyar focinak is király lesz, ha végig rajta is marad.
Az m4sport.hu felfedezettjeinek álomcsapata a 2022/2023-as idényben:
