Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: megvan az NB I-től búcsúzó Honvéd új vezetőedzője, az utánpótlásból érkezett szakember

Hivatalos: megvan az NB I-től búcsúzó Honvéd új vezetőedzője, az utánpótlásból érkezett szakember

m4sport.hu
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd szerdán a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Pinezits Máté lesz az együttes új vezetőedzője.

 

A 39 esztendős szakember kinevezése nem meglepő, Kun Gergely ügyvezető ugyanis épp a friss szezonértékelőjében utalt rá, hogy esetlegesen az utánpótlásból érkezhet az új edző.

„Annyit megígérhetek, hogy a választás összhangban lesz az akadémiai munkára épülő, értékteremtésre fókuszáló stratégiánkkal. Egy alázatos, szorgalmas és lelkes szakmai alkotóközösséget szeretnénk építeni, amelyhez szívesen csatlakoznak a legkiválóbb hazai tehetségek, mert biztosítva látják benne fejlődésüket és karrierútjukat.” 

Kapcsolódó tartalom

A Budapest Honvéd csütörtökön ezt meg is erősítette, s eldőlt, hogy az a Pinezits Máté veszi át az NB II-be kiesett felnőttcsapat irányítását, aki eddig a kispestiek U19-es alakulatánál tevékenykedett.

Amint arról a kispestiek honlapja beszámolt, a szakember Sopronban, majd az MTK utánpótlásában dolgozott és 2020 nyarán érkezett a Magyar Futball Akadémiára, ahol három szezonon keresztül vezette az U19-es csapatot. A leendő pro-licences szakember mostantól pedig a felnőttek között bizonyíthat.

Pinezits Máté 2022-ben kezdte el az UEFA pro-licences képzését, a különböző kurzusuk, elméleti és gyakorlati foglalkozások, a zágrábi és topolyai tanulmányút végeztével a nyári vizsgára készül már. „Nagyon fontos, hogy egy edzőnek meglegyen az igénye a tanulásra, hiszen ha ez hiányzik, akkor nem tud fejlődni – emelte ki Pinezits Máté. – Minden információ, impulzus, ötlet, amit máshonnan össze tudsz gyűjteni, attól több leszel. Folyamatosan nyitott szemmel kell járni és képezni magunkat, nincs más útja a fejlődésnek.“ 

Pinezits a kiesés után távozó Dean Klafuric helyét veszi át a kispadon.

 

Borítókép: Pinezits Máté (fotó:honvedfc.hu)

További tartalmak