Két új igazolást jelentett be a labdarúgó OTP Bank Ligát idén sorozatban ötödször megnyerő Ferencváros. A klub élt opciós jogával, és az előző idény tavaszi szakaszát kölcsönben a klubnál töltő Baráth Péter játékjoga immár véglegesen a Fradié. A 21 éves középpályás a következő szezont így már a zöld-fehérek játékosaként kezdi meg.
Baráth tavasszal nyolc bajnokin kapott lehetőséget. Mivel azonban az őszt még Debrecenben töltötte, így egy évadon belül nyert arany- és bronzérmet is, eddig egy alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.
Június 1-ével az előző szezon gólkirálya, Varga Barnabás is a Fradi játékosa lett. A mögöttünk hagyott idényben a Paks színeiben 31 bajnokin 26 gólt szerzett 2 gólpasszt adott, a RangAdó díjátadó gálán ő kapta meg a szezon legjobb játékosának járó elismerést is. Baráthoz hasonlóan egyszeres válogatott, jelenleg is mindketten tagjai Marco Rossi Eb-selejtezőkre készülő szűkített keretének.
Kapcsolódó tartalom
A 28 esztendős labdarúgó a Haladás utánpótlásában nevelkedett, innen 2010-ben az osztrák Eberauhoz szerződött, ahol hat évet játszott. Innen a Mattersburg és a Lafnitz következett, utóbbiban 2019-ben 30 mérkőzésen 12 gól mellett kiosztott 5 gólpasszt is.
Innen került a Gyirmóthoz, amellyel első szezonjában feljutott az élvonalba (24 meccsen 12 gól), majd az első osztályban sem vett vissza és 29 találkozón 13 gólt szerzett és további hat gólnál adott passzt.
Varga Barnabás menedzsere, Paunoch Péter az M1 aktuális csatornán elmondta, jónéhány érdeklődő volt külföldről is – például az arab világból, Ázsiából, illetve a francia Metz részéről -, és több mint tíz csapat képviselője nézte meg személyesen is a csatárt az elmúlt hónapokban. “Voltak, akik konkrét ajánlatot tettek, de nem feltétlenül az anyagi szempontok voltak a leglényegesebbek. Az FTC a tavaszi szezon közepén jelezte először az érdeklődését, és szakmailag, illetve anyagilag is nagyon korrekt ajánlatot tett” – nyilatkozta.
Paunoch hozzátette, a legjobb és legnépszerűbb magyar csapatról van szó, amelynek van esélye a Bajnokok Ligájában szerepelni, ráadásul Varga a válogatott szempontjából jobban szem előtt van, mintha egy másik földrészre igazolt volna.