Musorujsag
Élő Eredmények

Kiszáll a MOL a fehérvári focicsapatból

Kiszáll a MOL a fehérvári focicsapatból

m4sport.hu
A MOL nem hosszabbítja meg a szponzori szerződését a Fehérvár FC Kft-vel – közölte az olajtársaság. A MOL 2010-ben kötött főszponzori szerződést a futballklubbal, 2018 júliusától pedig névadója is lett az csapatnak. A vállalat 13 éven át járult hozzá a fehérvári labdarúgó csapat sikereihez – olvasható a közleményben.

„A MOL a nemzeti bajnokság színvonalának javulása, illetve a magyar labdarúgásban körvonalazódó szervezeti változások miatt döntött úgy, hogy 2010-től szponzorként lép be a magyar labdarúgó-bajnokságba. Az együttműködés nyomán a székesfehérvári klub a nemzeti bajnokság meghatározó csapatává vált és tisztességgel állt helyt az európai kupaporondon is” – írja az olajtársaság.

A futballklub ez idő alatt három bajnoki címet szerzett (2011, 2015, 2018), elhódította a Magyar Kupát (2019) kétszer lett Szuperkupa győztes (2011, 2012) és két alkalommal bejutott az Európa liga csoportkörébe (2012, 2018). Emellett a klub több játékost adott a válogatottnak is.

„Köszönjük az elmúlt 13 évet! A magyar sport meghatározó támogatójaként kiemelkedően sikeres volt az együttműködésünk. A Fehérvár FC tulajdonosával elindított közös munka célja az volt, hogy itthon is létre hozzunk egy professzionális labdarúgó klubot, ahol tiszták a folyamatok, hosszú távon biztosítottak a feltételek és üzleti alapokon nyugszik a működés. Bízunk abban, hogy ez a váltás, az új impulzusok jó hatással lesznek az egyesületre, a városra és újra a sikeres pályára terelik a csapatot. Köszönjük a klub valamennyi játékosának, szakemberének és vezetőjének a közös munkát és az elmúlt éveket. 2010-óta a magyar labdarúgás nemzetközi mércével is nagyot lépett előre, és minden magyar büszke lehet az eredményekre” – mondta Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

A közlemény hozzáteszi, hogy a MOL évek óta elkötelezett támogatója a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, a magyar válogatottnak és 2020 óta névadó szponzora a Magyar Kupának is. Emellett tevékenyen részt vesz a dunaszerdahelyi DAC, a Topolya FC és a Sepsi OSK támogatásban is.

A fehérvári klub a mostani szezonban az utolsó fordulóban tudta csak kiharcolni a bennmaradást és végül a 10. helyez zárt az OTP Bank Ligában. A Magyar Kupában a 32 között búcsúzott.

Borítókép: Loic Nego (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

További tartalmak